
Robbie Keane bevallotta, Varga Barnabásnak ezért kellett mennie a Fraditól, szívszaggató a valóság
Olvass tovább...
.jpg?crop=1400,577,0,8&width=1920)

Máris lejárt a válogatott sztárjának ideje a Liverpoolnál?
Korábban több szezonon keresztül harcolt egymással a bajnoki címért a Liverpool és a Manchester City együttese a Premier League-ben. Ám míg a Vörösöknél elfáradt a projekt Jürgen Klopp irányítása alatt, addig a City tovább remekelt, csak már az Arsenallal a háta mögött. Legutóbb azonban váratlanul fordult a kocka: a Liverpool lett a bajnok.

Olvass tovább...
Azonban a klubtörténet 20. bajnoki címét már nem Klopp, hanem Arne Slot irányítása mellett gyűjtötte be a ’Pool. A holland edző rögtön az első évében a csúcsra jutott az angol bajnokságban. Sikerének két fontos összetevője volt: egyrészt Slot a saját taktikai elképzeléseivel nem akart minden korábbi, működőképes dolgot felrúgni az Anfielden. Másrészt egy szinte teljesen érintetlen, kiforrott állapotban lévő keretet vett át, amivel változtatás nélkül ért a Premier League tabellájának tetejére.
Nem volt mit tenni, a Liverpool az elmúlt nyáron elköltött körülbelül 450 millió eurót az átigazolási piacon. Kétszer döntöttek klubrekordot kifizetett transzferdíj címén. Előbb Florian Wirtzért utaltak 120 millió eurót a Bayer Leverkusennek, majd 130 milliót fizettek Alexander Isakért a Newcastle United csapatának. A Kerkez Milosért kipengetett 40 millió font ehhez képest aprópénznek tűnik.
.jpg?crop=1400,577,0,98&width=386)
Olvass tovább...
A Bournemouthtól igazolt Kerkez hasonló helyzetbe került, mint egykoron Szoboszlai: azonnal alapember lett. Csakhogy a fiatal magyar válogatott védő rengeteget hibázott kezdetben, és többször is az ő lelkén száradt az aktuális ellenfelek gólja. A támadásokhoz pedig alig-alig tudott hozzátenni a szélről, mélyről indulva. Slot néha azzal büntette, hogy már ideje korán lecserélte, míg máskor már a kezdőből is kiszorította cseréje, Andy Robertson.
Érezhetően egyre fogyott a levegő a még mindig csak 22 éves Milos körül, akit azonban tartósan nem óhajtott pihentetni Slot. A Liverpool ugyan vergődött becsülettel, főleg a bajnokságban, ám a holland szakember kitartott döntése mellett: Robertson a korábbi sikerei ellenére is immár csak epizodista lehet a balhátvéd posztján. Az elsődleges megoldás csakis Kerkez lehet.
Ezzel a helyzettel kapcsolatban nyilatkozott a minap Slot, mintegy felfedve a színfalak mögötti eseményeket a baloldali szélső védő kérdéskörét illetően:
„Ezt kapod, ha hosszabb ideig játszol együtt a csapattársaiddal. Ezt kapod, ha továbbra is játszatod ezeket a játékosokat, még akkor is, ha néha olyan pillanataik vannak a meccseken, amelyek nem olyan jók, mint más pillanatok, vagy amelyek nem voltak olyan jók, mint más meccsek. Ez a fiatalabb játékosok esetében is normális, és menedzserként az egyetlen dolog, amit tehetsz, hogy továbbra is bízol bennük és hiszel bennük. Mert tudjuk, hogy leigazoltuk, és láttuk a benne rejlő potenciált, és tudtuk – és ez már be is bizonyosodott –, hogy ez a potenciál látható lesz, ha továbbra is játszatjuk őt. Sok-sok mérkőzés van még hátra, és számára ez volt az első alkalom, hogy a Premier League és a Bajnokok Ligája kombinációjára került sor. Milos mindenképpen egy újabb példa arra, hogy egy nagyon fiatal játékost igazoltunk le, akinek a legjobbja még hátravan, és már ebben a szezonban is sokat fejlődött.”
- áradozott Slot, az ifjú Milosról.
Valamit észrevettek Szoboszlai telefonján: