promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
Azonnal fizetett a Liverpool, 23 milliárd forintot ér nekik Szoboszlai jókedve

Azonnal fizetett a Liverpool, 23 milliárd forintot ér nekik Szoboszlai jókedve

Borítókép:  Profimedia (illusztráció)
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Promotions

Arne Slot hétvégén átverte az egész világot, váratlan esemény történt az Anfielden.​

A Liverpool FC végre elindult felfelé mind formában, mind a tabellán. Az angol bajnokságban szereplő Vörösök még viszonylag szerencsésen kezdték az idényt, azonban őszre kiderült, hogy a nyáron a friss átigazolásokkal megbolygatott keret nem tudja megtartani a saját egyensúlyát. Az eredmények elmaradtak az elvárttól, ez pedig belső konfliktusokhoz vezetett.

A legkomolyabb problémát a hisztis Mohamed Salah jelentette, aki nehezen bocsátotta meg Arne Slot vezetőedzőnek a mellőzést. 

Azonban a kiöregedőben lévő Salahnál is van egy sokkal komolyabb problémája, ez pedig nem más, mint a kegyetlen sérüléshullám, ami már legalább egy tucatnyi játékost érintett több-kevesebb időre a keretben. Számos focista már az egész idényre kiesett, és azóta is csak lábadozik. Főleg a védelmet érintik a sérülések, ezért is van az, hogy az őszi hónapok óta láthatjuk azt, amint Slot mester rendre a hátsó alakzatba küldi Szoboszlai Dominiket

A magyar válogatott csapatkapitánya már a nyári felkészülés során sem csak a középpályán szerepelt, többször volt jobboldali védő.

A poszt nem áll rosszul a 25 éves Szoboszlainak, aki gyakorlatilag fel és alá rohamoz ilyenkor a jobbszélen, és csak a támadóharmadban kezd befelé játszani ezen alkalmakkor. Bár védőként többnyire csak akkor van esélye a gólszerzésre, amikor kijelölt mesterlövészként elvégezhet egy-egy kapuhoz közeli szabadrúgást. Mélységi irányítóként, egyfajta másodlagos karmesterként sokkal többször került gólhelyzetbe, illetve a társakat is hatékonyabban tudja kiszolgálni. 

Ezért is fontos hír, hogy új védőt tervez igazolni a Liverpool. Hétfőn volt az átigazolási időszak utolsó napja, és a 'Pool sikeresen szerződtette a francia Rennes-től Jérémy Jacquet-t. A 20 éves középső védő nagy eséllyel csak nyáron csatlakozhat az Anfielden Kerkez Milosékhoz a védelemben. Beépítése kulcsfontosságú lesz Virgil van Dijk párjaként, lévén Ibrahima Konaté szerződése már lejáróban van, és szinte garantált, hogy a következő szezont már a Real Madridban tölti. 

És vajon mennyit ér meg a Liverpoolnak Szoboszlai Dominik kényelme, hogy kelljen Slot döntése miatt védőt játszani? 60 millió eurót a hírek szerint, azaz majdnem 23 milliárd forintot. Ez a vételára az ifjú Jacquet-nak. És teszi mindezt úgy a Liverpool, hogy a holland edző az elmúlt héten azt nyilatkozta az újságíróknak, hogy a klub már nem fog senkit sem igazolni ezekben a napokban.

A szakértők szerint Szoboszlai súlyos kényszerhelyzetben van: