promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
Szoboszlai és Salah amatőrök, a magyar válogatottat tönkretevő hős szerint valaki más a Liverpool legjobbja

Szoboszlai és Salah amatőrök, a magyar válogatottat tönkretevő hős szerint valaki más a Liverpool legjobbja

Borítókép:  Profimedia (illusztráció)
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Promotions

Caoimhín Kelleher rámutatott, hogy az egyiptomi és a magyar sztár is kevesek lennének az egyik csapattársuk nélkül.

Az ember azt hihetné, hogy a Liverpool FC szurkolói nagyjából két pártra oszlanak. Az egyik „csapat” egy kicsit a múltban él, és még mindig a veterán támadótól, Mohamed Salahtól várja a csodát. A másik „csapat” már a jelennel és a jövővel igyekszik foglalkozni, ők már többek között a fiatalabb erőkben bíznak, mint például Szoboszlai Dominik. Az igazság megfejtéséhez ismernünk kell a két említett focista helyzetét. Ugyanis az egyiptomi klublegenda ideje lassan lejár a klubnál, míg Szoboszlai még mindig csak a harmadik idényét tapossa ott, és Arne Slot vezetőedző egyszerűen képtelen kihagyni a csapatból.

Mo Salah pár hete irdatlan balhét csinált abból, hogy nem lépett pályára az egyik bajnokin, és már előtte is meccsek óta csak a kispadot koptatta. Akkor az afrikai légiós kendőzetlen őszinteséggel ostorozta az edzőjét, mondván azzal, hogy nem foglalkozik vele és padoztatja, lényegében a busz alá lökte. A rutinos csatár csak nagyon nehezen, a vezetőség és játékostársak nyomására békült ki Slot mesterrel.

Komoly feszültséget generál a Liverpoolnál Salah elégedetlensége, aki ráadásul most nincs is Angliában, lévén hazája válogatottjával játszik az Afrikai Nemzetek Kupáján.

Persze nem csak se veled, se nélküled helyzete borzolja a kedélyeket az Anfielden. Ugyanis a ’Pool idény nyáron elköltött körülbelül 400 millió eurót, és a méregdrágán átigazolt focisták közül többen is alig tudtak eddig hozzátenni a csapat sikereihez. A klubrekordért igazolt Isak (130 millió euró) nem lőtte számolatlanul a gólokat, és akkor még finoman fogalmaztunk. És most még a lába is eltört, mikor végre egy akciógólt szerzett a hétvégén. Kerkez és Wirtz még keresi a legjobb formáját az új társakkal. Frimpong pedig többet sérült, mint amennyiszer egészséges.

Az alapemberek is sérülésekkel bajlódnak, most éppen Cody Gakpo pótlása okoz fejfájást Slotnak. Míg korábban Alisson volt kényszerpihenőn ilyen-olyan okokból. A brazil kapus egyelőre még nem vesztette el helyét a kezdőtizenegyben a fiatal grúz riválisával, Giorgi Mamardashvilivel szemben. Azonban ami késik, az nem múlik. De egyelőre ellenállhatatlannak tűnik Alisson,

ezt vette tudomásul a nyáron eligazolt Caoimhín Kelleher is.

Az őszi világbajnoki-selejtezőkön a magyar válogatott szemét is kivédő ír nem kevesebb, mint hét éven keresztül nézte többnyire a kispadról Alisson világklasszis bravúrjait. Azonban az irigység helyett Kelleher büszkén vállalja, csodálva nézte és tanulta a brazil csapattársa dolgait, aki még mindig az egész Premier League legjobb játékosának tart:

„Abban az évben kerültem fel az első csapathoz, amikor ő csatlakozott, ez volt az első teljes szezonom az első csapatnál, szóval abban az értelemben szerencsés voltam, hogy amint megérkezett, minden nap vele edzettem. Hihetetlen volt. Szerintem ő a legjobb, aki valaha is a Premier League-ben szerepelt. Mindenben különleges. Valószínűleg tudod, hogy amikor egy kapussal edzel, az bizonyos dolgokban elképesztő, de ez a srác pedig mindenben elképesztő. Én személy szerint így gondolom, de ez szubjektív, nem igaz?”

- idézte Kelleher gondolatait a This Is Anfield blog.

Megfejtették, nincs Liverpool Dominik nélkül: