promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
Búcsú a Liverpooltól, Szoboszlai Dominiket ekkora fizetéssel várja a Real Madrid, egy év alatt milliárdos lehet

Búcsú a Liverpooltól, Szoboszlai Dominiket ekkora fizetéssel várja a Real Madrid, egy év alatt milliárdos lehet

Borítókép:  Profimedia (illusztráció)
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Promotions

A magyar válogatott csapatkapitánya lehet, hogy az utolsó hónapjait tölti a szenvedő Vörösöknél.

Szoboszlai Dominik 2023-ban igazolt a Liverpool FC együtteséhez a német Leipzigtól. Az angol klub nem kevesebb, mint 70 millió eurót fizetett Szoboszlai szolgálataiért. A magyar válogatott középpályása azóta nem kevesebbet ért el, mint az alapember szerepnél is többre tartják őt az Anfielden. Jürgen Klopp irányítása után Arne Slotnál már egyértelműen frontember lett belőle. Ez korábban még Mohamed Salahnál is féltékenységet váltott ki, bár manapság az egyiptomi sztár számára az igazi "ellenség" inkább a holland edző lett. 

A 25 éves Szoboszlai egyébként egy szerencsés sorozatot hozott magával a korábbi állomáshelyeiről. Ugyanis mióta tart a felnőtt pályafutása, minden szezonban legalább egy trófeát nyert korábban Salzburgban és Lipcsében is. Sőt, a legutóbbi klubváltása óta a Liverpoollal is. Az első évében Angliában ligakupát, majd bajnokságot nyert a Vörösöknél. Most egyelőre nem áll túl jól a szénája a csapatnak, ám könnyen lehet, hogy még vissza tudják hozni az úszni látszó lehetőségeiket. 

A Premier League-ben már tetemes, tízpontos hátrányban vannak az éllovas Arsenal mögött.

Miközben a Liverpool csak szenved, addig Szoboszlai már élete formájában játszik. Az elmúlt négy hónapból háromszor is a csapat legjobb játékosának szavazták meg a szurkolók. Slot képtelen kihagyni Dominiket, rendre a kezdőcsapatban foglalkoztatja az első perctől az utolsóig. Sajnos múltkor egy sérülés miatt már korábban le kellett cserélni magyar zsenit, ám szerencsére nem volt nagy a baj. Most azonban már kénytelen lesz pihenni Szoboszlai, lévén egy furcsán teljesítő játékvezetőnek köszönhetően megkapta szezonbeli ötödik sárga lapját. Ebből kifolyólag ki kell hagynia majd a Wolverhampton elleni, december 27-i bajnokit. 

Szoboszlai Dominik jelenlegi szerződése 2028-ig érvényes a Liverpoollal, ám a legújabb hírek szerint az Anfieldi Roadon lévő klubházban már a marasztalásán dolgoznak. Állítólag már magasabb fizetéssel, egészen 2030-ig bírnák maradásra a középpályást. Szoboszlait állítólag a Real Madrid már jó ideje kinézte magának, és akár már 2026-ban leigazolnák. Egyes értesülések arról szólnak, hogy a magyar légiós a valaha volt legjobban kereső sportolónk lehet. Ha a spanyolok valóban hajlandóak lennének hetente 100 millió forintot, azaz évente akár 1 milliárdnál is többet adni neki fizetés gyanánt. 

Itt vannak a pontos részletek Szoboszlai átigazolásáról: