promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
Szoboszlai fellélegezhet, végre kimondták az igazságot Mohamed Salahról – Viszlát?

Szoboszlai fellélegezhet, végre kimondták az igazságot Mohamed Salahról – Viszlát?

Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Promotions

A magyar válogatott sztárja ekkor szabadulhat meg végre a makacs egyiptomitól.

A legújabb hírek szerint egyre inkább közeledik az a nap, amikor végre lelép a Liverpool FC-től a klub történetének egyik legnagyobb hatású játékosa, Mohamed Salah. Az egyiptomi szupersztár már most legendának számít az Anfielden, azonban a 33 esztendős csatár egyre inkább tehernek számít az angolok együttes számára. A Liverpool eddig örülhetett, mert bár Salah hatalmas egója és fizetése eltörpült mindamellett, hogy mekkora hasznot hozott a csapat számára. Még az előző, bajnoki címmel zárult idényben is. 

Salah az elmúlt szezonban nagyon hajtott az új szerződéséért, lévén a korábbi megállapodása a mögöttünk hagyott nyáron lejárt. Vörösök persze nagyon szerették volna marasztalni, akik ekkor még nem tudták persze, hogy az afrikai légiós teljesítménye durván be fog zuhanni. Salah immár teljesen motiválatlannak tűnik, és nagyon úgy néz ki, hogy nem fogja kitölteni a 2027-ig érvényes kontraktusát. Már Arne Slot is kezdi felfogni, hogy a rutinos támadó inkább már csak holtsúly a csónakban, miközben olyan focistákra van szüksége, akik hajlandóak küzdeni az új sikerekért. 

Ennek megfelelően Salah kikerült a Liverpool kezdőcsapatából az elmúlt két meccsen. Egyelőre látványosan visszafogja magát a sztár, és nem reklamál sem a sajtóban, sem a közösségi médiában. Mindennek hátterében pedig két fontos tényező állhat. Egyrészt hamarosan a válogatott kötelezettsége miatt hagyja el a 'Poolt. Ugyanis részt vesz Egyiptom csapatával a december közepén kezdődő Afrikai nemzetek kupáján.

Másrészt újra érdeklődés mutatkozik a Közel-Keletről Salah átigazolására. 

A legújabb hírek szerint a feneketlen pénztárcával bíró Szaúd-Arábia lehet a befutó az egyiptomi gólvágó kegyeiért. Így van, egy egész ország. A sajtó arról ír, hogy a szaúdi liga egy konzorciumot alkotva önként járulna hozzá ahhoz, hogy kisegítse valamelyik kirakatklubot anyagilag. Ugyanis az előző nyáron rendkívül keveset költöttek, és most egy nagyobb spórolás után kellene fizetniük. 

Salah utáni élet, Szoboszlai fellélegezhet

Salah egyelőre pihenget. Sem a Sunderland, sem a West Ham elleni bajnokikon nem volt ott a kezdőben. Hétvégén a Leeds Uniteddel játszik a Liverpool, és egyre valószínűtlenebbnek tűnik, hogy a Vörösöknek megérné játszatni őt. Így akár az is elképzelhető, hogy már januárban, az ANK után lelép az Anfieldről, lévén elég valószínűtlen, hogy a Sloték nyernének bármit is ebben az évben. Maximum annyit, hogy végre Szoboszlai Dominik vitathatatlanul a csapa első számú vezére lesz Salah eligazolásával. 

Szoboszlaiék gőzerővel készülnek a karácsonyra: