
Szoboszlai 1,5 millió forintot akar kifizettetni velünk, már kisfiúként is erről álmodott
Olvass tovább...


Komoly hírek érkeztek, reménykedhetünk a tavaszi folytatással kapcsolatban, máris érik a botrány.
Rémálomszerűen alakult a magyar válogatott őszi produkciója. Nagyjából úgy, ahogy kezdődött az idei év. Év elején hozta azt a süllyedő formát a nemzeti csapat, amit még 2024-ben hozott magával. Ennek megfelelően ki is estünk a Nemzetek Ligája "A" divíziójából a törökök elleni megérdemelt, kettős vereséget követően. Az ellenfél lefocizott minket, szégyenszemre a legemlékezetesebb momentum a párharcból Szoboszlai Dominik és Arda Güler szájkaratéja volt. Bár ebben sem lelhettünk túl sok örömöt.

Olvass tovább...
Finoman szólva sem voltak biztatóak az előjelek az idei folytatást illetően. Viszont annyiban könnyebb lett Marco Rossi szövetségi kapitány helyzete, hogy Gulácsi Péter végleg lemondta a válogatottságot a korábbi kimaradásai, és a Dibusz Dénessel valamint a közvéleménnyel folytatott csatározásait követően. A RB Leipzig világklasszis kapusa belefáradt abba, hogy az önazonossága megtartása mellett folyamatosan a kritikák kereszttüzében volt a szakma, de főleg a szurkolók által.
Azonban a korábbi riválisához hasonlóan 1990-es születésű Dibusz sincs már feltétlenül pályája csúcsán, bár a Fradinak még mindig évekig stabil kezdője lehet. Csakhogy kétségtelen, a nyolcszoros magyar bajnok csillag 35 évesen már igencsak sérülékeny focistának számít. A pécsi származású játékos idén az év elején, és ősszel a világbajnoki selejtezők során is sérüléssel küzdött. Helyette három meccsen is a szurkolók új kedvence, Tóth Balázs védett.
Nagy eséllyel éppen kiszorította volna Dibuszt is a válogatott kapujából az utolsó kettő novemberi selejtezőn. Azonban a 28 éves kapuvédő a klubja egyik edzésén megsérült, és az egyik térdében porcleválás történt, ami miatt még műteni is kellett. Akkor voltak olyan rémisztő hírek is, miszerint akár 3-4 hónapot is ki kell majd hagynia. Ám most remek hírek érkeztek. A lábadozó Tóth Balázs saját maga számolt be arról, hogy milyen edzettségi állapotban van, és mikorra várja a visszatérését a pályára.
„Mióta nem játszom, az ellenfelek kevés alkalommal veszélyeztetik a Blackburn kapuját, bezzeg amikor én védtem, rendre körbelődözték azt. A legszívesebben már tétmeccsen is szerelést öltenék, de a gyógytornász-fizioterapeutáim óva intenek az elhamarkodottságtól, mert – mint mondják - más elképzelni valamit, és megint más végrehajtani.”
- idézte a csakfoci.hu a magyar válogatott jövendőbeli első számú hálóőrét, aki elárulta, hogy december 20-án már védeni akar a Blackburnben.

Olvass tovább...
Mivel a magyar válogatott balszerencsés körülmények között búcsúzott a világbajnoki selejtezőktől, így tétmeccsen csak jövő ősszel lesz érdekelt a Nemzetek Ligája második vonalában. Addig viszont felkészülési találkozókon kell a posztján megerősített Marco Rossinak a lehető legjobb csapatot összeraknia. És bizony újra kapus kérdés van a nemzeti együttesnél. Tóth vagy Dibusz?
Ekkora volt az őrület Tóth Balázs miatt ősszel: