promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
Szoboszlai hiába volt világklasszis, Arne Slot máris rossz híreket közölt a Liverpool sztárjával

Szoboszlai hiába volt világklasszis, Arne Slot máris rossz híreket közölt a Liverpool sztárjával

Borítókép:  Profimedia
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Promotions

A magyar válogatott csapatkapitányával bármit meg lehet tenni Angliában.

Hosszú hetek után végre újra jó teljesítményt nyújtott az egész Liverpool FC. Az angol bajnok együttes sorozatban elszenvedett négy vereséget követően tudott ismét tétmérkőzést nyerni. Talán a legjobbkor "követték el" ezt a Vörösök, ugyanis egy fontos idegenbeli Bajnokok Ligája-találkozót sikerült behúzniuk az Eintracht Frankfurt ellen. Az 5-1-es németországi győzelem legjobbjaként Szoboszlai Dominik tündökölt. A Liverpool nyolcasa a szezon eleje óta remekel a Premier League-ben is, ha csak az egyéni teljesítményét figyeljük. A magyar légiósra tulajdonképpen bármit rábízhat edzője, Arne Slot

A holland tréner a bajnoki címmel zárult előző szezon során elsősorban támadó középpályásként, egyfajta előretolt karmesterként számított Szoboszlaira, aki becsülettel tette a dolgát. Persze érződött, hogy nem a csatárok mögötti irányító az igazi szerepe a magyarok hősének, sajnos ezért számos kritika is érte mind őt, mind edzőjét. Nyáron aztán megvették a helyére a német Florian Wirtzet, és így félő volt, hogy Dominik akár a kezdőcsapatból is kiszorulhat. 

Azonban már a nyári felkészülés is biztató volt. Szoboszlai a barátságos meccseken szinte minden poszton bevetésre került Slot döntésének köszönhetően. Így talán csak kapus poszton nem játszott.

Aztán jöttek a tétmeccsek, és kiderült, hogy Slot mester valóban komolyan gondolta. Szoboszlai kiérdemelte a tehetségével és az odaadásával azt, hogy a pályán lehessen. Viszont cserébe el kell azt fogadnia, hogy néha a védelemben, néha a középpályán lesz a helye. A magyar válogatott csapatkapitánya pedig állt a kihívás elé, és eddig hol a középpályássor tengelyében, hol a védelem jobb szélén tett hozzá a sikerekhez. Több alkalommal is az adott mérkőzés legjobbjaként. 

Szoboszlai szerda este a középpálya közepén látott el egyszer szűrő, és mélységi irányító feladatokat. Ebből kifolyólag hivatalosan is a frankfurti meccs legjobbja lett, valamint lőtt egy gólt és kiosztott egy gólpasszt. A Bajnokok Ligájában ezzel egyébként egy nagyon hosszúra nyúlt góltalansági szériát tört meg a 24 éves futballsztár. Utoljára tavaly szeptemberben lőtt gólt a legrangosabb európai kupasorozatban. Akkor régi kérőjének, az AC Milannak a kapuját vette be. 

Viszont úgy tűnik, hogy a következő Liverpool mérkőzésen megint nem lesz túl sok esélye a gólszerzésre Szoboszlainak.

Ugyanis  a tegnap találkozón már a 19. percben le kellett cserélni a jobb oldali védőt, Jeremie Frimpongot. Slot edző pedig már közölte is a hírt, hogy hetekig nem számolhatnak a holland bekkel. Ez a bejelentés könnyen jelentheti azt, hogy Szobo ismét a védelem szélére kerül. Legkésőbb szombaton, a Brentford elleni bajnokin kiderül, hogy jogosak-e ezen félelmeink. 

Szoboszlai Dominik nemrég megmutatta a kislányát: