
Szoboszlai Dominik felrobbantotta az internetet vasárnap, a szurkolók még mindig nem tértek magukhoz
Olvass tovább...
Van egy nagyon egyértelmű szabály, amit súlyosan megszegett a Premier League-rangadó játékvezetője.
Máris majdnem annyi veresége van a Liverpoolnak a Premier League mostani idényében, mint amennyit tavaly begyűjtött a bajnoki címmel záruló évad során. Akkor Arne Slot együttese összesen kapott ki négyszer a harmincnyolc forduló során. Most, nyolc kört követően már három vereségnél tart, pedig a nyári előjelek alapján éppen, hogy hasítania kellene Anglia hússzoros bajnokának. A viszonylag jól sikerült felkészülés, és az elköltött több százmillió font a játékospiacon mégsem volt elég a jó idénykezdésre. Kezdetben még jöttek a győzelmek, lévén a legnagyobb riválisnak számító Arsenalt megverték egy szenzációs Szoboszlai szabadrúgásgóllal szeptemberben.
Olvass tovább...
Azóta is sorra szedi be a pofonokat a Liverpool. Sorozatban már négy vereségnél tartanak a Vörösök, ebből hármat a bajnokságban és egyet a Bajnokok Ligájában szenvedtek el. A legújabb zakót éppen vasárnap este gyűjtötték be, ráadásul a saját közönségük előtt az Anfield Roadon. A forgatókönyv a szokásos volt: egyszer még egyenlítettek a Slot-tanítványok, aztán a hajrában bekapták a végzetüket jelentő gólt.
Kerkez Milost egyre hangosabban követelik ki a kezdőcsapatból, és a rossz eredmények hatására Slot mester sem fog tudni sokáig ellenállni a közvélemény nyomásának. A magyar válogatott védőt többségében hármasra, esetleg négyesre értékelik a szigetországi sajtótermékek. Ugyan említik, hogy viszonylag nagy kedvvel robogott a Vörös Ördögök kapuja felé, ám nyolc beadásából mindössze egyetlen egy találta meg saját társát. Valamint számos alkalommal volt bizonytalan, és még a cserekapust, Giorgi Mamardashvilit is többször izzasztó szituációba hozta.
Olvass tovább...
Szoboszlai vakok közt félszeműként próbált vezér lenni először a középpályán, majd a védelemben. A 24 éves energiabomba karmesteri szerepkörben kezdett, mert Slot végre a kispadra merte rakni Florian Wirtzet. Sajnos ebben a döntésben sem volt sok köszönet, de a legtöbb forrás megjegyezi, hogy a hatosra-hetesre értékelt Dominik még így is a 'Pool legjobbja, vagy második legjobbja volt.
Az angol futball legnagyobb rangadójának számító mérkőzés ráadásul rémálomszerűen kezdődött a Liverpool számára. A United már második percben megszerezte a vezetést. Igaz, ehhez egy játékvezetői műhiba is kellett. Ugyanis Michael Oliver hiába észlelte, hogy egy vélhető fejsérülés miatt a földre került Alexis Mac Allister, továbbengedte a manchesteriek támadását. Amiből aztán Bryan Mbeumo gólt is szerzett. Arne Slot persze indulatosan reklamált, hiszen az egyértelmű szabály szerint a játékvezetőnek meg kellett volna állítania a mérkőzést egy ilyen típusú sérülésnél. Nem tette. Így pedig a MU megszerezte a három pontot végül.
Ezzel az elcsalt góllal vezetett a Manchester United Szoboszlaiék ellen: