4 vereség után máris új edző Liverpoolban? Hihetetlen, ki nyilatkozott a visszatérésről, nem más szólalt meg, mint Jürgen Klopp

Szoboszlai Dominikék csak szenvednek, Slot helyére az újpesti együttműködés helyett érkezhetne vissza Klopp.
Ahogyan arról már honlapunk is több ízben megemlékezett, bizony nagy gödörben van a Liverpool FC. Az angol bajnokság címvédője sorozatban már a harmadik vereségét szenvedte el az új idényben a PL-ben (plusz egy a BL-ben), és egyre inkább meglépni látszik előttük az élen az Arsenal. A londoniak nem biztos, hogy feltétlenül jobbak a liverpooliaknál, ám egészen bizonyos, hogy szerencsésebbek. A Vörösök rendre egy-egy hajrában bekapott góllal kapnak ki aktuális ellenfelüktől. Most is így történt, az elmúlt hétvégi, Manchester United elleni rangadón.

Kimaradt a köztévéből, drámai folytatása volt a labdaszedő fellökésének az Újpest-Fradi meccsen
Olvass tovább...
De még a játékvezetők is feltűnően ellenségesnek számítanak a Liverpoollal. Ugyanis a Manchester United tulajdonképpen egy érvénytelen góllal szerzett vezetést a Premier League rangadóján már a második percben. Történt, hogy a csapatkapitány Virgil van Dijk véletlenül a saját könyökével tarolta le Alexis Mac Allistert. Az argentin középpályás pedig a fejét fogva rogyott össze a pálya közepén. Michael Oliver játékvezető hiába látta az esetet, nem állította meg a játékot, hiába van ez rögzítve a szabálykönyvben. A Vörös Ördögök pedig emberelőnyben végigrobogtak a pályán és bevették az Alissont helyettesítő Mamardashvili kapuját.
Már az esetnél, majd később a lefújást követően is szóvá tette a dolog kétséges szabályosságát Arne Slot vezetőedző.
A holland tréner egyelőre nem találja a megfelelő taktikát és az újító ötleteket, miközben a nyáron igazolt sztárokat sem tudja még mindig beépíteni hatékonyan. Slot látványosan szenved immár a saját maga által (is) alakítgatott csapattal. Ellenben tavaly, első liverpooli idényében azonnal bajnok tudott lenni egy teljesen olyan kerettel, amit még nagy elődjétől, Jürgen Klopptól örökölt.

Szoboszlai Dominik felrobbantotta az internetet vasárnap, a szurkolók még mindig nem tértek magukhoz
Olvass tovább...
A német sztártrénernek szintén voltak egykoron nehéz időszakai, még az állása is veszélyben volt kezdetben az Anfielden. Aztán nyolc év alatt a klubtörténet egyik legnépszerűbb alakja lett, többek között bajnoki címet és Bajnokok Ligáját nyert a Liverpoollal. A 2024-es búcsúja óta persze nem sokat unatkozott, és manapság a Red Bull focicsapataiért dolgozó legfőbb vezér. Így többek között az ő felügyelete alá tartozik az Újpest FC-vel való szakmai együttműködés is.
Slot munkája egyelőre nincs veszélyben, de azért kezdhet izgulni.
Egyelőre elég nehéz hetek várnak a Liverpoolra. Szerdán Frankfurtban BL-meccsen lépnek pályára, de a következő egy hónap során újra találkoznak a mumusnak számító Crystal Palace-szal (ligakupa), valamint a Real Madriddal (Bajnokok Ligája) és a Manchester Cityvel (Premier League) is. Ez az időszak sorsdöntő lehet, és meg merjük kockáztatni, hogy még néhány pofon után aligha lesznek megbocsátóak a Liverpool vezetői.
Jürgen Klopp persze egyelőre nem helyezkedik, de a német mester egy podcast interjúban már arról beszélt, hogy sosem zárta ki visszatérését az Anfieldre:
„Én csak azt mondtam, hogy soha többé nem fogok más csapatot edzeni Angliában. Ez azt jelenti, hogy ha a Liverpoolról van szó, elméletileg lehetséges. Most nem hiányzik az edzősködés. Nem hiányzik az esőben álldogálás két és fél, három órán át, nem hiányzik a heti háromszori sajtótájékoztatók, a heti tizenkét interjú. Lehet, hogy lesz majd valami, 58 éves vagyok, néhány év múlva meghozhatom a döntést. Meglátom, mit hoz a jövő. Most egy olyan projektben vagyok, amit nagyon szeretek, szeretem csinálni, amit most csinálok.”
- idézte Kloppot, a Liverpool Echo.
Klopp korábban egy dolgot megtiltott Szoboszlainak:
