promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
7 perc dráma, Szoboszlaiék lába a földbe gyökerezett a rémülettől - Friss infók az orvosi vészhelyzetről

7 perc dráma, Szoboszlaiék lába a földbe gyökerezett a rémülettől - Friss infók az orvosi vészhelyzetről

Borítókép:  Profimedia (illusztráció)
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Promotions

A magyar kommentátor pedig nagyon furcsát mondott a Liverpool meccsén.

Lassan már a mumusa lesz a Crystal Palace együttese a Liverpoolnak. A londoni kiscsapat már többször is tört borsot a Vörösök orra alá a múltban, ám mostanság igazi riválissá nőtték ki magukat Arne Sloték számára. A Palace a szezon előtti szuperkupa meccsen is megverte a 'Poolt, és ma sem ismertek kegyelmet. Bár végül egy pontosztozkodás is igazságos lett volna, összességében megérdemelten nyert a piros-kékmezes FA-kupa címvédő gárda.

Csak a két szenzációs kapuson, Hendersonon és Alissonon múlott, hogy nem esett sokkal több gól a mérkőzésen. 

A Liverpool szinte a lehető legerősebb kezdőcsapatával lépett pályára, ami persze annak is köszönhető volt, hogy hét közben tudtak spórolni és tartalékolni. Hét közben egy nem túl színvonalas ligakupás mérkőzésen volt jelenésük, aminek egy sima győzelem lett a vége a Southampton ellenében. Így többek között szombaton ismét a kezdőtizenegy tagja lett a két magyar sztár. Kerkez Milos újra élvezi Slot mester bizalmát a védelem balszélén, míg Szoboszlai újfent mélységi karmester volt. És egyre inkább azt mutatja, hogy tudása és tehetsége sokkal inkább illik a Liverpool stílusához, mint a nyáron méregdrágán, 125 millió euróért vett Florian Wirtz. 

Sajnos ma nem csak az egész Liverpool, de a magyar légiósok is közepes lángon égtek. Igazából mind a két együttesnek voltak hatalmas helyzetei, de a néha teljesen feleslegesen kemény találkozón akár a Palace több góllal is nyerhetett volna. Lévén a hazaiak még kapufát is lőttek. 

A mérkőzés legemlékezetesebb része az első tíz perc volt.

Ugye egyrészt ekkor született a Palace első találata, valamint egy sajnálatos, egyelőre még nem teljesen tisztázott esemény. A londoni nézők közül valaki rosszul lett a lelátón, így többek között Szoboszlai Dominik és a többiek is azonnal heves integetéssel jelezték, hogy a játékvezető azonnal állítsa meg a mérkőzést. 

A hivatalos kommunikáció szerint orvosi vészhelyzet áll elő a nézőtéren, és mind a két klub orvosi stábja megindult az elsősegély nyújtása érdekében. Hét percig állt a játék, majd a kint várakozó, kötelező jelleggel jelenlévő mentőhöz kísérték a rosszul lett szurkolót a további ellátás céljából.

Ezután a játékvezető végül tíz perc hosszabbítással toldotta meg csak az első játékrészt a szünetig. 

Az internetes kommentek szerint is a hazai közvetítést biztosító Match4 csatorna kommentátora, Kassai-Tóth Csaba tett egy hajmeresztő kijelentést a drámai eseményt követően:

"Azért lassan folytatódhatna a játék..."

Több hozzászólóban és nézőben is a paksi edző, Bognár György 2021-es szavai sejlettek fel, amikor egy hasonló esetben volt rendkívül tapintatlan: