promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
„Nem eladó!” – Az olaszok fizetnének a Fradi bukásáért az NBI-ben

„Nem eladó!” – Az olaszok fizetnének a Fradi bukásáért az NBI-ben

Borítókép:  Profimedia
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Promotions

Rejtélyes ajánlat érkezett Budapestre, és így lehet bajnok a Puskás Akadémia végre?

Ugyan hamarosan zárul a nemzetközi átigazolási piac, de a jelek szerint továbbra sincs még kész állapotában a Ferencvárosi TC kerete. A zöld-fehéreknél még lehetnek érkezők, de elsősorban a távozóktól hangosabb a hazai sportsajtó. Az eddig alapembernek számító játékosok közül már többen leléptek az Üllői útról, és állítólag még páran követhetik a példájukat. Mindeközben pedig rendesen "ég a ház", lévén már megint csak az éllovas Puskás Akadémia hátát nézik az NBI-ben. A Bajnokok Ligája selejtezőjében pedig katasztrófával felérő vereséget szenvedtek kedden. 

Az elmúlt hétvégén ismét igazolódott, hogy a riválisok (mint az Újpest) ígérgetése ellenére ismét a Puskás Akadémia lehet a Fradi legerősebb kihívója, akár csak az előző idényben. Tavasszal csak egyetlen győzelemmel volt jobb a fővárosi együttes a fejér vármegyei kihívójánál. A Puskás főleg tavaly ősszel remekelt, ami nem csak a saját akkori jó formájának, hanem a Ferencvárost érő kettős terhelésnek is köszönhető volt. 

Egyelőre pedig úgy néz ki a dolog, hogy a 2025/26-os idény lemásolja az előzőt, mert a Fradi már biztosan csoportkörös lesz valamelyik UEFA sorozatban.

Sőt, jelen állás szerint Robbie Keane együttese, immár az ír trénerrel, újra az Európa-liga főtábláján mutathatja meg magát. Ugyanis az NBI rekordbajnoka súlyos vereséget szenvedett a BL selejtező rájátszásában. Az FTC hazai pályán, a Groupama Arénában kapott ki 3-1-re az azeri Qarabagtól. A visszavágó nagyon nehéz lesz így idegenben, vesztett helyzetben vannak a magyarok. 

Mint említettük, a Fradi kerete még nem végleges, állítólag a tavaly még alapember, idén azonban még egyetlen percet sem kapó Mohammad Abu Fani is távozóban. Ám még az izraeli válogatott focistánál is fontosabb átigazolás lehet Varga Barnabás esetleges lelépése. A 30 éves, kétszeres gólkirályról már az év elején is azt cikkezték, hogy külföldre távozhat. A januári pletykák szerint az olasz Torio érdeklődött a Fradinál. Most az Üllői 129 blog információja szerint ismét a Serie A-ból van mozgolódás Varga iránt.

Ha minden igaz, többek között a Cagliari, a Cremonese, az Udinese, valamint még a bajnok Napolinál is szóba került a magyar támadó neve, mint lehetséges átigazolás.

Varga menedzsere, Paunoch Péter nem tagadta az olasz szálat pártfogoltja esetében, ám semmilyen konkrétummal nem tudott szolgálni, mondván először a kluboknak kell felvennie egymással a kapcsolatot. Lévén Vargának élő szerződése van a ferencvárosi klubbal, így előbb egy vételárban kell megállapodnia a két gárdának. 

Természetesen a Fradi szurkolói a vártnál gyengébb bajnoki és nemzetközi eredmények ellenére sem engednék el szívesen a kedvenc csapatuk legveszélyesebb csatárát:

„Nem eladó!”

„Persze mehet, 20 millió euró az ára.”

„Húha! Ha ez igaz, "komoly" csapatunk lesz.”

„A legnagyobb gond, hogy Barni esetleges távozásánál az érte kapott pénzből nem vagyok benne biztos, hogy tudnánk pótolni. A kora, és az NBI miatt tuti nem fizetnének olyan hatalmas pénzeket, amiért fixen megfelelő pótlást tudunk szerezni.”

„Azonnal kirúgni, aki a klubtól beajánlotta.”

Varga Barnabás nem adja fel: