promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
"TEK által elhurcolt Fradi-drukker" - Hatalmas a botrány az első ferencvárosi vereség után

"TEK által elhurcolt Fradi-drukker" - Hatalmas a botrány az első ferencvárosi vereség után

Borítókép:  Profimedia (illusztráció)
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Promotions

A drukkerek lassan rettegnek az FTC-t érő büntetésektől, megfigyelő ült a lelátón.

Érdekes felvétel került ki az Üllői 129 blog nevű honlapra, ami miatt a Ferencváros szurkolói teljesen kiborultak. Egy olyan fényképről van szó, ami nagyon felbőszítette a drukkereket, de egyúttal nagyon is aggodalommal töltötte el őket a csapat helyzetét illetően. Bizony, a szezon során még nagy bajba kerülhet a zöld-fehér klub. És nem feltétlenül a pályán mutatott teljesítménye miatt. 

Ugyanis eddig egészen jól muzsikált az összképet tekintve a Fradi, pedig a játék igenis döcögős volt néha a fővárosiak részéről. Azonban a veretlenségüket egészen a hétvégéig sikerült megőrizniük, függetlenül attól, hogy éppen az NBI-ben, vagy a Bajnokok Ligája-selejtezőjében játszottak. Szerencsére a nemzetközi porondon továbbra is jól tartja magát Robbie Keane együttese, ám a Fizz Ligában elszenvedték első vereségüket.

Az Üllői útiak vesztét a már tavaly is sok bosszúságot okozó Puskás Akadémia hozta el, akik elvitték szombat este a három pontot a Groupama Arénából. 

A felforgatott alapcsapattal kiálló Fradi 2-1-re kapott ki a felcsútiaktól, és rögtön vissza is csúszott a tabellán, míg a Puskás éppen az első helyre ugrott. Pedig mind Keane, mind a klub vezetése igyekszik, és a pihentetett alapcsapat ellenére is tartják magukat az MLSZ szabályozásához. Ugyanis a szövetség még a tavasz folyamán fogadta el azt az új rendszert, miszerint csak annak jár a központi pénzügyi támogatás, aki a magyarokat játszatja. Egészen pontosan egyszerre legalább öt magyar focistát (köztük egy utánpótláskorút) kell a pályán tudniuk, ha nem akarnak elesni egy csomó pénztől.

Ez pedig fontos és helyes hozzáállás a Fradi részéről, miközben többek között a nagy rivális Újpest nem hajlandó alávetni magát az új szabályozásnak. Igaz, hiába mutogatnak a lilák, hogy majd a minőségi délszláv labdarúgók játszatásával elért sikerek kárpótolják majd őket a kieső bevételek miatt. Ettől egyelőre nem kell tartaniuk Újpesten, lévén négy forduló után mindössze négy pontra voltak jók a negyedik kerületiek. 

A Fradinak más miatt kell aggódnia, mint az újra borzalmasan játszó Újpestnek.

A Ferencvárosra a szabad szájú és csőlátású szurkolói jelentik a veszélyt, akik a figyelmeztetések ellenére is olyan személyeket (például Csányi Sándor) vagy szervezeteket (például MLSZ) szidnak a rigmusaikkal, amit szabályok is tiltanak. Természetesen ahogy eddig is volt, a szövetség rendre ellenőröket küld az NBI-es találkozókra, akik fülelik és figyelik a szabályszegéseket. Egy szemfüles Fradi-szurkoló még le is fényképezte az egyik ilyen szakembert, aki bőszen jegyzetelte a rosszallott eseményeket a papírjára. 

Az Üllői 129 kommentelőinek persze több sem kellett, érkeztek a vicces és aggodalmas vélemények:

„Mutassátok már be a B-középnek!”

„Miért fotóztátok, miért nem borult rá vagy két liter sör véletlenül?”

„*** TEK által otthonról, hajnal 2-kor elhurcolt komment. ***”

„Neki lehet csúnyákat írogatni?”

Az ominózus fényképek: