promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
Súlyos ítélet Liverpoolban, nem Szoboszlai fogja pótolni Jotát, új érkező a láthatáron

Súlyos ítélet Liverpoolban, nem Szoboszlai fogja pótolni Jotát, új érkező a láthatáron

Borítókép:  Profimedia
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Promotions

A magyar válogatott sztárja egyre nagyobb bajban, lehet, hogy a padon találja magát.

Öt év után nyert újra bajnoki címet a Liverpool együttese. Az angol klub kissé váratlanul érte fel újra, és a története során már 20. alkalommal a Premier League csúcsára. A "Vörösök" az elmúlt szezon előtt nem számítottak topfavoritnak, az esélyek szerint az Arsenal és a Manchester City is megelőzte őket. Azonban a Jürgen Kloppot váltó Arne Slot meggyőző teljesítményt préselt ki játékosaiból, aminek köszönhetően szinte rajt-cél győzelmet arattak a bajnokságban. Ennek köszönhetően már hetekkel a zárás előtt bebiztosították az előnyüket. 

A Liverpoolban alapember volt Szoboszlai Dominik, ahogy már az első ottani évében is történt. Slot végig számolt a magyar középpályással. Sőt, a holland szakember pár hét elteltével jött rá, hogy igazi karmesterként is számolhatna Dommal. Csakhogy ahogy teltek a hónapok, egyre elégedetlenebbek voltak a szakértők és a szurkolók is. Azt ugyan senki sem vitatta, hogy Szoboszlai mezőnymunkája aranyat ér (szó szerint), de nagyon kevesellte mindenki a gólját és a gólpasszait.

Több fanyalgó szerint is egy bajnokesélyes esetében gólerős kellene legyen a csapat középső-támadóközéppályása. 

Az utolsó meccsekre, már bajnokként szerencsére Szoboszlai is többet pihenhetett a többi kezdőemberrel együtt. Amikor játszott, akkor a magyar hős újra hátrébb volt húzva a középpályán, és nem feltétlenül kellett karmesterként ténykednie. A válogatott kapitánya inkább mélységi irányítóként szerepelt. És a jelek szerint az új idényben sem kell arra számítania, hogy túl sok lehetőséget kap a támadósor mögött elhelyezkedve. Ugyanis a támadóközéppályás posztjára rekordáron érkezett Florian Wirtz. A német játékos a Bayer Leverkusentől került átigazolásra, nem kevesebb, mint 125 millió euróért. 

Ráadásul a legújabb fejlemények szintén nem hangzanak kedvezően Szoboszlai számára. Diogo Jota sajnálatos halálával megüresedett egy fontos hely a Liverpoolban. A portugál légiós nem volt feltétlenül kezdőjátékos, de gyakran játszott. Bár a küszöbön állt a támadó távozása Anglián belül, a tragédiája most akaratlanul is helyet csinált a keretben. Állítólag a helyére érkezhet az Arsenal által is csábított Eberechi Eze. Az angol válogatott középpályás éppen olyan posztokon vethető be, mint Szoboszlai. A pletyka szerint a Liverpool képviselői máris felvették a kapcsolatot az Ezét már 2020. óta foglalkoztató Crystal Palace-szal. 

A ThisisAndfield blog szerint akár már a következő hetekben liverpooli ajánlatot kaphat a Palace, az 55 millió euróra értékelt focistáért. 

Ez okozta Jota tragédiáját: