
A Liverpool a magyar kapust hiába vette meg, de súlyos dolog derült ki valakiről
Olvass tovább...
A Jota-tragédia után kellene magára találni a Liverpoolnak, már a hétvégén. Kell a győzelem?
A nyári szünet utolsó napjaiban szörnyű tragédia rázta meg a sportvilágot. Egy súlyos autóbaleset következtében elhunyt a Liverpool sztárja, Diogo Jota, valamint a portugál másodosztályban játszó öccse, André. A két focista az idősebb testvér által vezetett Lamborghiniben szenvedett halálos közúti balesetet Spanyolországban. A támadónak a napokban lett volna jelenése klubjánál, amellyel nemrég bajnoki címet ünnepelhetett még. Azonban már sosem csatlakozhat társaihoz, akik a hétvégén már el is búcsúztatták őt a szülővárosában megtartott temetésen.
Olvass tovább...
Tegnap megtörtént a hivatalos búcsúztatási esemény az angolok által is az Anfield Roadon. A klub élő adásban közvetítette, hogy ahogy szurkolók és játékostársak egyaránt szeretnének jelképesen elköszönni szerettüktől. Senki sem gondolta volna még májusban, a 20. bajnoki cím megünneplésekor a 20-as számú lufikra és egyéb eszközökre hamarosan újra szükség lesz. Ugyanis ez volt a mezszáma Jotanak a klubnál, mióta 2020-ban megérkezett.
Gyász ide vagy oda, az élet nem állt meg a portugál légiós tragikus halálával. A show-nak mennie kell, és az alapozás fontos tényező egy nyári holtszezonban. Ráadásul a klub illetékesei már a hétvégére lekötöttek egy mérkőzést Arne Slot csapatának. Még nem hivatalos, de úgy tudjuk, hogy a 'Pool igenis ki fog állni vasárnap délután a Preston North End elleni felhozómeccsre. Állítólag ennek a találkozónak a lekötése része volt annak az üzletnek, amellyel harmadik számú kapust szereztek ettől a kiscsapattól Pécsi Ármin elé.
Olvass tovább...
Egyelőre tehát még képlékeny a Preston elleni találkozó, ám az már most hivatalos, hogy az Egyesült Királyságban az ITV csatornáján lesz látható a drámai képsorokat garantáló játszma. Ami egyébként akár az első meccse is lehet a frissen igazolt játékosoknak, mint például Kerkez Milosnak. A magyar válogatott védő kegyetlenül hosszú huzavonát követően írhatott végre alá a Liverpoolhoz, amelynél szinte biztosan a kezdőcsapat tagjaként számítanak majd rá az új szezonban.
Arról sajnos egyelőre nincs szó, hogy az ázsiai túrára készülő Liverpool első idei meccsét közvetíti-e valamelyik magyar TV-csatorna. Az angol szuperklub nyári programja így nagyon képlékenynek tűnik Jota halála miatt. Értesüléseink szerint csak az biztos, hogy a 'Pool Milan elleni mérkőzését mutatják majd a magyar tévék. Erre a találkozóra júlus 26-án fog sor kerülni, Hongkongban.
Jota búcsúvideója magyar felirattal: