
Szoboszlai drámai helyzetben, a Liverpool főnökei Spanyolországba küldhetik hamarosan
Olvass tovább...
Az átigazolási piacon üzentek a lilák a Fradinak. Ez a két klub küzd majd a bajnoki címért?
Az Újpest tavaly ősszel egészen remekül indított az NBI-ben, aztán a közepesen jó első fél év után teljesen bezuhant a csapat játéka. A fővárosi klubhoz beszállt MOL, és az új tulajdonosi kör beszállása után ugyan nehéz volt elképzelni, de végtére is reális esélye volt a lilák kiesésének. Végül a második legtöbb hazai rajongóval bíró együttes kiharcolta a bennmaradást, ám ez olyan vezéráldozattal járt, mint az előző nyáron szerződtetett Bartosz Grzelak kirúgása. A svéd-lengyel edző utódja Damir Krznar lett. A horvát mester a hírek szerint maradhat a következő szezonra is.
Olvass tovább...
Krznar korábban a Dinamo Zagreb, és a szlovén Celje edzője is volt. Utóbbival vezetőedzőként nyert bajnokságot, és most szerződtette is onnan egykori kedvenc játékosát, Aljosa Matkot. A válogatott szélső volt már szlovén gólkirály is, és jó eséllyel az Újpestnek egy egészen komoly összeget is ki kellett fizetnie érte. Ugyanis Matko szerződése 2026. júniusáig volt érvényes a Celjével. A 25 éves csatár átigazolása természetesen egyfajta üzenetként is felfogható a Fradi irányába.
Hol éppen az egyik hazai riválist gyengítik egy-egy szerződtetéssel, hol egy másik ligából vesznek ígéretes focistát. Sőt, idén nyáron már magyar focistákat is vett a Fradi, ami az elmúlt években azért nem feltétlenül volt jellemző az erősen nemzetközi kerettel rendelkező rekordbajnok esetében. Matko így ünnepelte Magyarországra igazolását:
„Nagyon boldog vagyok, hogy újabb lépést tettem meg a karrieremben, annak pedig különösen, hogy mindez Újpesten történik meg. A tervek, amiket felvázoltak számomra, nagyon jó benyomást tettek, és én is tevékeny részese szeretnék lenni ennek az útnak, melyek a sikerekhez vezetnek. És természetesen boldog vagyok, hogy újra Damirral dolgozhatok együtt.”
- idézte az Nemzeti Sport, a kétszeres szlovén válogatott gólvágót.
Az Újpest viszont már hosszú évek óta képtelen beleszólni aktívan a bajnoki cím kérdésébe, pedig lassan már adottak a feltételek a Fradi egyeduralmának megtöréséhez. Vannak kedvelt magyar játékosaik, válogatottjaik, és tehetséges külföldi légiósaik is. Azonban egyelőre nem áll össze a helyes képlet a Szusza Ferenc Stadionban. A Fehérvártól elcsábított Grzelak egyértelmű bukás volt, míg Krznar a korábbi, délszláv vonalat erősíti, ami eddig sem jelentett igazán átütő sikert.
Olvass tovább...
Természetesen a szurkolók bizakodnak, hogy az Újpest végre méltó lehet a régi hírnevéhez. Azonban az kellemetlen vélemények sem állnak távol a pesszimistáktól:
„Majd Fiola megoldja a csatárkérdést is, hiszen ő a csapat agya...”
„Nem sokkal több, mint két éve is sikerült leigazolnia az Újpestnek a szlovén bajnokság akkori gólkirályát, Mudrinszkit. Nála fogalmatlanabb csatár vélhetően soha nem játszott lila fehérben. A mostani vezetőség ismét tesz ezzel az iránnyal egy próbát, reméljük, ez jobban sül el.”
„Újabb magyar tehetséges fiatal a mennyeiben!”
„Így talán az első tízben benne lesznek a lilák. Vagy nem...”
„Sajnos épkézláb csatár nincs itthon, vagy ha valaki feltűnik, az állami gondozottak azonnal lerabolják. Ez a kapcsolatrendszer működik, ki kell használni.”
Szúrtak oda a beszólogató drukkerek, még a 64-szeres magyar válogatott védőnek is. A 35 éves Fiola Attila egy éve igazolt Újpestre, és máris többször csapatkapitányként próbálta megváltani a világot a Megyeri úton. Egyelőre kevés sikerrel. A veterán bekk ráadásul még a nemzeti csapatból is kiszorult, a törökök elleni márciusi bukták után. Júniusra pedig már meghívót sem kapott régi rajongójától, Marco Rossi szövetségi kapitánytól.
Fiola életének legemlékezetesebb pillanata: