Padlóra kerültek a fehérvári szurkolók, nincs visszatérés az NB2-ből rövid időn belül szerintük, ezzel magyarázzák

Patinás csapat hullott ki idén az NB1-ből, a fehérvári szurkolók pedig inkább az orrukat lógatják, semmint a jövőben bizakodnak.
A Videotonként talán jobban ismert Fehérvár FC focicsapat az idei szezon végén kizuhant az NB1-ből. Pedig 2018-ban még bajnoki címnek örülhettek, majd jó néhány dobogós helyezésnek, mostanra azonban elfogyott a pénz és a lelkesedés.
Garancsi István tulajdonos 1 forintért kínálta eladásra a szebb napokat is látott klubot, amelynek végül az önkormányzat dobott ideiglenes mentőövet. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere meglehetősen egyszerű tervet vázolt fel a szurkolóknak:
egy évig vállalják a klub működtetését, közpénzt nem fordítanak rá, viszont mindent elkövetnek, hogy megfelelő szponzort vagy új tulajdonost találjanak.
A Vidi tehát némi lélegzetvételnyi időhöz jutott, de ha egy éven belül nem oldják meg a problémát, akkor szomorú sors várhat rájuk. Az NB2-ből való azonnali feljutás nehezen lesz kivitelezhető, ha a város egyáltalán nem költ erősítésekre.
.jpg?crop=1400%2C577%2C0%2C7&width=386)
"Ez az itthoni bohócliga" - A Fradi elnöke kifakadt az igazságtalanságok miatt, mégis ő kapott a szurkolóktól
Olvass tovább...
Mit mondanak erre a szurkolók? A Fehérvár FC Facebook-oldalán olvasható hozzászólások eléggé vegyes képet mutatnak. Néhányan óvatosan optimisták, mások viszont – egyelőre talán a többség – meglehetősen sötéten látják a jövőt.
„Időutazásunk megkezdődik. Visszamegyünk az időben 60 évet, amikor apám és korosztálya elkezdett reménykedni a VT Vasas majdani NB1-es tagságában, 1965-ben”
– szólt hozzá valaki keserű nosztalgiával.
„Lesz kb. 10 év, mire ebből kilábalunk. De hiszem, hogy megerősödve lépünk majd be egyszer ismét az NB1 mezőnyébe”
– írta egy másik szurkoló, két lábbal a földön állva, míg mások még nála is pesszimistábbak voltak:
„Most ez nehezebb lesz, mint 40 éve. A fiatalokat, ha jól játszanak majd nálunk, a pénzes csapatok lenyúlják. Azok pedig pestiek lesznek javarészt. Szóval a csapatépítés nem lesz egyszerű.”
Akad azért bizakodó is:
„Lehet, hogy egy esetleges létszámemelés bevezetése esetén már korábban is feljuthatunk. Talán tavaly Csányi elnök úr ennek a lehetőségéről pampogott valamit”
– írta valaki, mire egy újabb józan hang igyekezett helyrebillenteni:
„Szerintem nem érdemes hiú ábrándokat fűzni ehhez. Mert a következő 2-3 évünk biztos nem a feljutás esélyéről fog szólni.”
Amikor a Vidi még a Realt verte Madridban:

Új színre váltanak a NB1-es csapatok, forronganak a szurkolók - Bizony, még a Fradi is
Olvass tovább...
