
„Ez ízléstelenség” – debreceni ünneplés közben búcsúzhatnak Dzsudzsákék a már kiesett Geráék után
Olvass tovább...
Eközben a magyar válogatott sztárja sértődötten hagyná ott a Lokit, egy bizonyos döntés miatt.
Egy végletekig kiélezett végjátékot követően, csak az utolsó fordulóra sikerült kiharcolnia a bennmaradást a Debrecen együttesének. A szezon első felében több edzőváltáson is átesett hajdúsági klubnak sikerült az utolsó pillanatban megelőznie az NBI tabellán a 2018-ban még bajnok Fehérvárt. Ezzel a győzelemmel pedig megmenekült a kirúgástól Nestor El Maestro vezetőedző is. A különös művésznevű szerb tréner hatalmas nehézségek, és vezéráldozatok bemutatásával jött össze a túlélés.
Olvass tovább...
El Maestro alapszerződése a Lokival 2026. nyaráig volt érvényes, amit még az ősszel kötöttek vele. Érdekesség, de már a tavaszi bukdácsolás közben is biztosították a klubvezetők, hogy mindenképpen maradhat a szezon végéig a kispadon. Kiesés esetén egyébként is mennie kellett volna, lévén
Ám El Maestro a bennmaradásnak hála nem csak, hogy maradhat a DVSC mestere, szerződése automatikusan további egy évvel meghosszabbításra is került ezen dicsőséges tett apró betűs következményeként. Ezt persze nehezményezi a csapat sztárja, a szerb edzőnél sokat mellőzött Dzsudzsák Balázs. A korábbi magyar válogatott szélső hiába volt csapatkapitány a klubjánál, El Maestro egyre kevesebbet számolt vele az idény vége felé közeledve.
Olvass tovább...
Dzsudzsák egyébként rendre jól szállt be csereként is a meccsekbe, de ez a jelek szerint nem hatotta meg az inkább a fiatalokban bízó főnökét. Ez pedig könnyen a 38 éves veterán második búcsúját jelentheti a Lokitól. A pletykák szerint Dzsudzsák öt évet követően távozhat Debrecenből. Állítólag meg sem áll majd a fővárosig, és a Budapest Honvédnál fog munkát vállalni.
A pletyka azonban nem csak Dzsudzsák érkezéséről szól, hanem újfajta szerepköréről is. E szerint a nyáron visszavonulna a játéktól, és a jövőben, mint sportigazgató egyengetné a piros-feketék sorsát. Erre nem más veheti rá, mint jó barátja, Szijjártó Péter. A Fidesz külügyminisztere híresen nagy Honvéd szurkoló volt világéletében, bár a klub vezetésében nem vállalt eddig szerepet.
A Loki szurkolói viszont inkább El Maestro maradása miatt bosszankodnak egyelőre:
„Mennyi esély van rá, hogy még két szezont itt lesz? Szerintem semmi. Szóval nem igazán, látom mi értelme volt, csak többet kell fizetni neki, mikor kirúgják.”
„Kíváncsi leszek, ha megtalálja a megfelelő taktikához a megfelelő játékosokat, lehet akár Blagojevics 2.0 is, de hatalmas bukta is lehet...”
„Alapozzák az őszi zsebre pakolást, amikor majd 5 nyeretlen meccs után elküldik...”
- háborogtak a drukkerek a várható nyári változások előtt.
Szijjártó Péter és Dzsudzsák Balázs barátsága valóban egy új átigazolást szülhet: