promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
Már meg is van a második kieső focicsapat az NB1-ből? A szurkolók kegyetlen ítéletet mondtak

Már meg is van a második kieső focicsapat az NB1-ből? A szurkolók kegyetlen ítéletet mondtak

Borítókép:  Profimedia (illusztráció)
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Promotions

Hivatalosan még senki sem esett ki, de a szurkolók már temetik a kedvenceiket a korábbi sikercsapatnál.

Még a bajnoki címért folytatott versenyfutásnál is érdekesebb lehet az a harc, ami a kiesés elkerüléséért folyik az NB1 hátsó alakzatában. Körülbelül öt együttes "pályázik" reális eséllyel arra, hogy a következő idényt a másodosztályban kelljen kezdenie. Sőt, akár még az Újpest is veszélyben lehet, ha nem vigyáznak az éppen edzőváltáson átesett fővárosiak. Igaz, minden bizonnyal egy másik lilamezes együttes, a Kecskemét fog búcsúzni az élvonaltól. Gera Zoltán és tanítványai simán utolsók, és a hátralévő három körben már aligha lesznek képesek megmenekülni még akkor sem, ha háromból három győzelem lesz a mérlegük. 

Az igazán nagy kérdés az, hogy a Fehérvár, Nyíregyháza, Zalaegerszeg és a Debrecen alkotta négyesből ki lesz az, aki a legrövidebbet húzza. 

A felsoroltak közül három klub is 31 ponttal szerénykedik a táblázaton, ám a Lokinak csak 30 pontja van, így aktuálisan éppen kieső helyen áll. A szezon közben már több edzőváltáson is átesett debreceniek számára még a sorsolás sem ígérkezik könnyűnek, így valóban hatalmas bajban lehetnek. A Debrecen ezen a hétvégén a Puskás Akadémiával, egy héttel később a Pakssal, majd zárásként a Fehérvárral mérkőzik meg a bennmaradás érdekében. A Nestor El Maestro személyében már a harmadik főállású trénerét fogyasztó hajdúságiaknak égető szükségük lenne a győzelmekre, különben nagyon nagy bajba kerülhetnek.

Főleg igaz ez Maestro edzőre, akinek aligha lesz maradása a Nagyerdei Stadionban egy esetleges kiesés esetén. A klub vezetői ugyan megerősítették a szerb származású szakember a kispadon, és biztosították arról, hogy bármi is lesz, a szezon végéig maradhat. Azonban egy NB1-es búcsú mindenképp a kirúgását jelentené. Egyrészt a Loki elégedetlensége miatt, másrészt azért, mert az MLSZ tervei szerint a következő szezontól csak magyar vezetőedzője lehet az NB2-es csapatoknak. 

Mindeközben Maestro nem találja a hangot igazán a tanítványaival.

Többek között még a klublegenda Dzsudzsák Balázst is folyamatosan padoztatja. A csapatkapitány persze zokszó nélkül tári a mellőzését, ám a jelek szerint nem az ő kierőszakolt pihentetése lesz az, ami megmenti szeretett csapatát a másodosztálytól. A más csapatok és a Loki károgói természetesen már meg is jelentek a különböző komment felületeken, és együtt szidják a csapatot és mindent, ami azt körülveszi.

„Ez megint gyenge volt! Aki nem akar kiesni az nem így focizik! Az meghal a pályán, ha kell! Ezek a srácok sz.rnak bele!”

„Hogy ez mire lesz elég az a jövő titka. Ha viszont kiesik a Loki. akkor valószínűleg évekig nem lesz NB1-es csapata!”

„Sajnos szokjuk meg a gondolatot, hogy a csapat megint az NB2-ben fog vitézkedni!”

„Ha kiesne a csapat, a játékosok többsége eligazolna azonnal a többi NB1 es csapathoz. Nekik nincs motiváció, mivel megélhetési játékosok. Csapatuk lesz majd a Vasasnál, vagy Kisvárdán folytatják.”

- füstölögtek a drukkerek az előző, MTK elleni sovány 0-0-t követően. 

Az MTK és a Debrecen rangadójának emlékezetes momentumai: