promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
Megnevezték a főbűnöst Magyarországon a törökök elleni vereség után, ismét brutális kommentzápor szabadult el

Megnevezték a főbűnöst Magyarországon a törökök elleni vereség után, ismét brutális kommentzápor szabadult el

Borítókép:  Profimedia/illusztráció
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc

Ismét beindult a gőzhenger az online felületeken, sokaknak van véleménye a vasárnapi magyar-török meccsről.

Fájó vereség a törökök ellen

Nagyon sok kérdésre kaphattunk választ vasárnap este a magyar-török Nemzetek Ligája mérkőzésen, amely egy osztályozó párharc második felvonása volt. Az első mérkőzést Isztambulban Törökország nyerte 3:1 arányban, és bár az eredmény alapján úgy tűnhet, hogy a törökök fölülmúlták a magyarokat a mérkőzésen szinte minden tekintetben, az igazság ezzel szemben az, hogy egy nagyon kiegyenlített meccset láthattak a nézők Törökországban. Ha a magyar csatárok kihasználják,

a helyzeteiket, akár másképp is alakulhatott volna a mérkőzés, ha Szoboszlai Dominikéknak sikerül még betalálni.

Csakúgy, mint a budapesti összecsapás, amely hasonló forgatókönyvet követett, itt is a gólok hiányoztak. A meccs elején a magyar csapat óriási helyzeteket puskázott el, a törökök pedig pár perc alatt kétszer is beköszöntek Dibusz Dénes kapujába. Az első félidő már 0:2 volt (összesítésben 1:5 a törökök javára), innen pedig már nem volt visszatérés, a magyar csapatnak a második félidőben alig akadt helyzete, a törökök viszont még egyszer betaláltak.

De vajon hogy vélekedik a történésről az internet népe? Szerintük ki lehet a felelős a vereségért?

Sokak szerint a(z elmaradt) gólok, hiszen ezek hiányoztak?

Akadtak olyan vélemények is, amelyek visszahoztak volna a múltból egy-egy ikonikus magyar játékost is, több kommentelő például viccesen Dombi Tibor nevét említi, hogy őt kellett volna előhúznia Marco Rossinak. Sokan pedig Böde Danit hiányolják a csapatból, mint gólerős csatárt a csapat támadósorából.

A bíró?

A német sporttárs kapott hideget, és kapott meleget is a magyar szurkolói oldalakon, sokak szerint ellenszélben játszottunk a mérkőzésen már az elejétől kezdve, így pedig nehéz nyerni. A törökök jobbak voltak, ezt sokan elismerik, viszont az is megjelenik a kommentekben, hogy bizony a bíró ítéletei jelentősen felnagyították ezt a különbséget.

A történelem?

Sokak szerint Mohács kísért továbbra is ezeken a meccseken, amikor a törökök ellen játszunk. Bár érdemes megjegyezni, hogy a Nemzetek Ligája osztályozó meccsek előtt azért általában mi húztuk be a törökök elleni meccseket. De a történelmi párhuzam ennek ellenére nem marad el, hisze ha a törökök nyernek Magyarországon, akkor már meg is van a fő összetevő a török átok hibáztatásához. Sokak szerint tehát ez kísért, és ez csapott le újra a Puskás Arénában, ez volt tehát a magyar futball mohácsa.

Persze azonnal jöttek olyan kommentek is meccs közben, hogy inkább a Hunyadira váltanak a tévében, hiszen ott mi nyertünk.

Marco Rossi döntései?

Sokak szerint a mester rossz lapokat húzott, amikor Fiolát, Gazdagot és Vécsei Bálintot pályára tette. Ám van olyan komment, ami megjegyzi, hogy a kezdőt nem nagyon lehet rotálni, sok pozícióra ugyanis szerinte nincs alternatíva.

Marco Rossi a mérkőzés után megvédte sok kritikát kapó játékosait, így Fiola Attilát is: