promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
Politika

Toroczkai tárt karokkal várja a cigányokat és a zsidókat, de Zelenszkijéket megállítaná


Toroczkai tárt karokkal várja a cigányokat és a zsidókat, de Zelenszkijéket megállítaná
Borítókép:  Profimedia

Az emberiséget fenyegető mesterséges intelligenciától kezdve az elszabaduló üzemanyagárakon és az aszályon át egészen a politikai ellenfelekig minden égető témát érintett Toroczkai László. A Mi Hazánk Mozgalom ötödik tisztújító kongresszusán a pártelnök nemcsak a világvégével riogatott, hanem meglepő nyitást hirdetett, miközben keményen üzent Ukrajnának és Magyar Péternek is.

Tárt karokkal várja a cigány és zsidó származású tagokat

A kongresszus egyik legváratlanabb fordulataként Toroczkai kijelentette: a Mi Hazánk nem maradhat örökre egy 6 százalékos rétegpárt, ezért ki kell nyitniuk a kapukat a tisztességes magyar emberek előtt, függetlenül a származásuktól vagy korábbi szavazataiktól.

A pártelnök nyíltan beszélt a cigány és zsidó gyökerekkel rendelkező tagjaikról. Megemlítette a Magyar Gárda-alapító Reiner Pétert, aki a trianoni igazságtalanság ellen küzd és büszke zsidó származására, valamint Horváth Krisztiánt, aki cigány származásúként vállalta a csatlakozást a párthoz.

„Nekem a származásuk ellenére Reiner Péter és Horváth Krisztián a bajtársaim, szemben például a budai fiúval, az echte magyarral, aki annyira magyar, hogy még a neve is az”

– szúrt oda végezetül Magyar Péternek Toroczkai László.

„Meg kell állítani Zelenszkijéket”

Míg a párton belüli sorok rendezésénél a nyitásról beszélt, a külpolitikában határozott szigorra szólított fel a Mi Hazánk elnöke. Az energiaválság és az elszabaduló üzemanyagárak kapcsán figyelmeztetett: készüljön fel mindenki a legrosszabbra, ha nem születik gyors megoldás.

Toroczkai szerint a megoldás az orosz–ukrán háború azonnali leállítása lenne, miközben aggasztónak nevezte az orosz belső területeket érő ukrán támadásokat, amik szerinte közvetlenül hozzájárulnak a dízelhiányhoz.

„Meg kell állítani Zelenszkijéket”

– jelentette ki a pártelnök, hozzátéve, hogy a brüsszeli vezetéssel is szembe kell menni az olcsóbb üzemanyag érdekében.

A mesterséges intelligencia az emberiség kiirtására készül?

Toroczkai László beszédének másik drámai eleme a mesterséges intelligencia (AI) rohamos térnyerése volt. A pártelnök szerint olyan történelmi idők kapujában állunk, amilyenre még nem volt példa: az AI hamarosan képes lehet kiirtani az emberiséget, a humanoid robotok pedig éveken belül erősebbé és okosabbá válnak az embernél.

A politikus emlékeztetett, hogy míg a vezetékes telefonnak 75 év kellett a 100 milliós felhasználói bázis eléréséhez, az AI-nak ehhez mindössze két hónapra volt szüksége.

„A nukleáris – mondjuk az atombombánál – lényegesen veszélyesebb a mesterséges intelligencia, hiszen az atomfegyvereket látjuk jönni, a mesterséges intelligenciát, ha kipusztítja az emberiséget, még csak nem is látjuk jönni”

– fogalmazott Toroczkai, aki szerint a technológia biológiai fegyverek feltérképezésére is alkalmas lehet. Egyetlen előnyt lát csupán az AI-ban: a robotizáció megszünteti azt a brüsszeli érvet, miszerint a munkaerőhiány miatt tömegesen kellene beereszteni a migránsokat Európába.