promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
Nehéz döntést kell hoznia Szoboszlairól a Liverpool edzőjének, nagy változás lehet

Nehéz döntést kell hoznia Szoboszlairól a Liverpool edzőjének, nagy változás lehet

Borítókép:  © Ulrik Pedersen/C/Profimedia
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc

Az elmúlt időszakban zajlanak a dolgok Liverpoolban, a csapat a bajnoki címre kerekezik, és ehhez mindig a legjobb csapat kell.

Arne Slot elképesztő menetelést hajt végre a Liverpool-lal a hazai bajnokságban és a Bajnokok Ligájában is. A csapat pedig most a Chelsea elleni rangadó után arra készül, hogy egy másik nagy vetélytárssal is leszámoljanak, az Arsenal lesz ugyanis az ellenfél. Arteta együttese tavaly megelőzte a Liverpoolt a bajnokságban, és egymás után másodszor csúsztak le a bajnoki címről, és lettek másodikok, nem csoda, hogy az Arsenal gárdája idén már mindenképpen szeretné megnyerni a bajnokságot.

Persze Szoboszlai Dominikék is erre hajtanak.

Azonban a Manchester City ismét lehengerlő formában van, a Liverpool pedig úgy kezdte a bajnokságot, amire még nem volt példa a klub történetében. Fontos meccset játszik tehát egymással a két klub, nem is csoda, hogy fokozódnak az izgalmak, a sajtó pedig nagyon sok cikket szentel a meccsnek. Arne Slot pedig a szezon kulcsmeccseiként tekint a vetélytársak elleni idegenbeli összecsapásokra, korábban pedig beszélt is erről, hogy a bajnoki cím megnyeréséhez elengedhetetlen, hogy egy-két idegenbeli kulcsmeccset behúzz. Arne Slot szavait a Sport365 is idézte, a szakember többek között az Arsenal elleni idegenbeli győzelemre is gondolt. A mai meccs tehát nagyon fontos lehet abból a szempontból, hogy a Liverpool FC bajnok tud-e lenni a szezon végén.

Ráadásul az Arsenal komoly gondokkal küzd, hiszen kulcsjátékosok hiányoznak majd a pályáról, így a Liverpool élhet ezzel a váratlan szituációval is.

Slotnak pedig több dilemmája is lehet, a This is Anfield nevű oldal például részletesebben foglalkozik azzal, hogy Szoboszlai Dominik vagy Curtis Jones kezd-e a pályán az Arsenal ellen. Hiszen Slotnak a lehető legerősebb csapatot kell pályára küldeni, a legütőképesebb tizenegyet. A lap szerint pedig jelenleg két olyan poszt van, ahol lehet vitatkozni, hogy ki kezdjen, ilyen a Szoboszlai-Curtis Jones és a Gakpo-Luis Diaz "párharc".

Ráadásul Jones a Chelsea ellen győztes gólt rúgott korábban. Így a lap kétféle kezdő tizenegyes megoldást vázolt, az egyikben Szoboszlaival, a másikban pedig Szoboszlai nélkül. Bármi lesz, Slotnak nehéz döntést kell hozni a meccs előtt, persze ez nem jelenti azt, hogy akár mindkét játékos is szerepet kaphat a rangadón, akár egymást váltva.