promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
A csapattárs is sokkolt a döntésen, Szoboszlai váratlan helyre került

A csapattárs is sokkolt a döntésen, Szoboszlai váratlan helyre került

Borítókép:  Alfie Cosgrove/News Images/Profimedia
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc

Szoboszlait még ki is nevette az új csapattárs, Frederico Chiesa.

Angliában most nagyon sok tekintet szegeződik Szoboszlai Dominikra és a Liverpool-ra, hiszen a sztárcsapat egy edzőváltáson van túl, amelytől sokan féltek, hiszen Jürgen Klopp nagyon egyben tartotta a csapatot, és Liverpool-nak ismét visszaadta a fényét. A holland Arne Slot azonban rácáfolt a kétkedőkre, hiszen egy átalakított, de ugyanolyan ütőképes alakulatot vezet most a bajnokságban és az európai kupaporondon győzelmekre.

Vezetik a bajnokságot, és rangadót nyertek a Bajnokok Ligájában is, ez pedig hatalmas reményeket gerjeszt a Liverpool-szurkolókban.

Sokan tartják Szoboszlait a Vörösök középpályáján az egyik motornak, aki rendkívüli munkabírásával nagyon sokszor a legtöbb kilométert futja a mérkőzések alatt. Korábban Szoboszlai gyorsaságát is többször kiemelték, és ezért is fura, hogy az EA Sport FC 25 videójátékban alacsonyabb pontot kapott erre is. A Liverpool focistái most kapták meg a hivatalos kártyákat, amelyeken a játékban látható értékeik szerepeltek.

Meglepetés Szoboszlainak és a csapattársaknak is.

Nos, meglepetés, de Szoboszlai Dominik ezen összehasonlításban csak a 13. legjobb játékos a Liverpoolban, at EA Sports játékában pedig két magyar játékosnak is magasabb értéke van, mint neki. Orbán Willi és Gulácsi Péter is megelőzi a Liverpool magyar sztárját a játékban. Az is érdekes, hogy Szoboszlainál a védőmunka sántít a játékban, erre kapott kevés pontot, bár többet mint tavaly.

Fel iskerül pár videó az internetre, hogy reagáltak a kártyákra a Liverpool-játékosok. Szoboszlai értéke láttán az új csapattárs, Frederico Chiesa csak olaszosan annyit mondott nevetve, hogy "Mamma mia!". De több játékos is reagált a szokatlan alacsony pontszámra, amit Szoboszlai kapott a védekezésére.

Íme a reakciók:

Itt pedig megnézhetitek azt is, hogy néz ki a játékban Szoboszlai Dominik, hogy néz ki a digitális Szoboszlai Dominik:

(via Metropol)