promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
A Fradi brazil sztárja rögtön olyat mondott Magyarországról, amit nem gondoltunk volna

A Fradi brazil sztárja rögtön olyat mondott Magyarországról, amit nem gondoltunk volna

Borítókép:  David Catry/Isosport/Profimedia
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc

Rövid interjút adott a Ferencváros hőse, aki háromszor is beköszönt a Puskás Akadémia hálójába. Még Szoboszlai Dominik csapatának egykori sztárja is szóba került.

A magyar első osztályú labdarúgó-bajnokságban vasárnap rendezték a csúcsrangadót, hiszen a szezon most úgy állt, hogy az első és második helyen a Ferencváros és a Puskás Akadémia állt, utóbbi úgy tűnik, hogy egyelőre az FTC elsőszámú kihívója a hazai bajnokságban. A meccs sokáig gól nélküli döntetlenre állt, majd érkezett a Fradi legfrisebb igazolása, a brazil Matheus Saldanha, és mesterhármast szerzett.

Gyönyörű gólokkal parádézott a meccsen Saldanha.

Így pedig a Fradi bebiztosította első helyét a magyar bajnokságban, egyelőre száz százalékos mérleggel állnak az élen, 12-2-es gólaránnyal.

Az NSO pedig később közzé tett egy statisztikát is, amely meglehetősen impozáns adatot szolgáltatott számunkra arról, hogy mennyire gólerős játékos a brazil. 112 pályán töltött perc alatt hat gólt szerzett a játékos, ezzel pedig meccseket döntött el. Most a Blikk készített vele egy rövid interjút, amelyben még az egykori Liverpool-legenda is szóba kerül.

Saldanha nagyon technikás játékos, csodálatos mozdulatairól már több válogatás-videó is felkerült a Youtube-ra:

Saldanha úgy nyilatkozott, hogy még nem kóstolta meg a magyaros konyhát, de azt mondta, hogy ami késik, az nem múlik. Magyarországról pedig Marquinhost kérdezte, aki azt mondta neki, hogy nagyon jó hely. Budapestről pedig amelett, hogy kiemelte, hogy gyönyörű hely, azt jegyezte meg, hogy nem gondolta volna, hogy ennyi a közlekedési dugó.

Sao Pauloban már hozzászokott, de az egy 12 milliós város, itt meglepte.

És egy érdekes sztorival is előjött, amelyben a nagymamája Firminhoval, a Liverpool FC egykori kiválóságával keverte össze. Korábban amúgy a közösségi médiában nagyon sok kép jelent meg a két játékosról, nagyon sokan Magyarországon is kiszúrták, hogy Saldanha és Firminho között elképesztő a hasonlóság, ráadásul mindketten brazilok. A Blikk cikkéből pedig azt is megtudhatjátok, hogy milyen vicces történet kapcsolódik ahhoz, hogy saját nagymamája keverte össze Saldanhát a váogatott brazil focistával, Firminhoval.

Roberto Firminho amúgy éppen Szoboszlai Dominik érkezése előtt igazolt el a Liverpooltól, ahol több mint nyolc évet húzott le, a klub egyik ikonja volt. És amúgy már Saldanha a Fradiba igazolása előtt is nagyon sok kép terjedt el a két játékos hasonlóságáról.