Ezért húzódik el Sulyok Tamás lemondatásának ügye, szakértő elemezte a helyzetet

Ez állhat a háttérben Sulyok Tamás lemondatásának ügyében.
Az elmúlt hetekben ismét egyre többet lehet hallani Sulyok Tamás lemondatását célzó intézkedésekről, miközben már szimpátia tüntetést is rendeztek a Sándor-palota előtt. A kormánypárt és az ellenzék egy komoly ütköző témát talált a köztársasági elnök maradását és lemondását célzó kezdeményezésekben, miközben Sulyok Tamás is aktív, az Alkotmánybírósághoz is fordul a kérdést illetően.
Az ügy szimbolikus is, és a közérdeklődés homlokterében van már az új kormány megalakulása óta, sőt, már korábban a kampány időszakában is a Tisza Párt egyik ígérete között szerepelt. Utóbbi fontos érv a Tisza számára, hogy teljesítse azt, amiért a választóktól felhatalmazást kapott. De egyelőre az ügy lassabban halad. Török Gábor politológus a 24.hu-n futó műsorban, a Törökülésben tért ki bővebben is a köztársasági elnök ügyére.

Elkezdődött, Orbán Viktor üzent a TISZA-nak és Magyar Péternek, kemény üzenetváltás kezdődött
Olvass tovább...
Török Gábor arról beszélt a műsorban, hogy jutalomjátékként indult a Tisza számára Sulyok Tamás lemondatásának ügye, ám egyre neccesebb. Mint mondta:
"Eljött ennek a témának azaz időszak, amikor több kockázat van már benne, mint korábban"
Kockázatos azért is, hogy tudják az alkotmánymódosítást keresztül vinni, hogyan lehet olyan generális szabályozást alkalmazni, amiből ne az látszódjon, hogy személyre szabott. Arra is kitért a szakértő, hogy az is látszik
"egy értelmiségi, alkotmányjogászi, politikával foglalkozó körben egyre több a kétség azzal kapcsolatban, hogy ezt hogyan és milyen módon lehet keresztülvinni"
Hozzátette azt is, hogy azt látja, hogy Magyar Péteren is egyre nagyobb nyomás van belülről, de talán még kívülről, az országhatárokon kívülről is, hogy ezt a dolgot úgy oldja meg, hogy ne indítson el egy súlyos alkotmányos válságot indítson el.
Szerinte már egy olyan szituáció alakult ki, amikor senki nem visszakozhat. A szakértő szerint csak olyan lépések vannak, aminek van kockázata, amiből következhet politikai kár Magyar Péterék számára is. Úgy gondolja, hogy ennek a mérlegelése is zajlik most.
Ő már felvetette azt is, hogy vajon milyen típusú államfőben gondolkodhat a Tisza majd. Többek között a műsorban arra is kitért, hogy ha olyan elnökben gondolkodnak, aki ellensúly lehet valóban ebben a pozícióban, aki a tekintélyével nem kötődik a Tiszához, akkor könnyen lehet, hogy nehezebb helyzetben találhatja magát a párt a törvényhozás szempontjából, mint amit Sulyok Tamással kapott volna.
Azt is hozzátette Török Gábor Sulyok Tamás lemondatásával kapcsolatban:
"Mindenki azt gondolta, hogy ez könnyen menedzselhető lesz. Én ma azt látom, hogy nagyobb veszély ez a mostani kormány számára, mint amit egyébként gondoltunk"
Arról is beszélt a politológus, hogy szerinte miért van késlekedés az ügyben, mint hozzátette az adásban:
"Szerintem azért van késlekedés, mert nagyon meg kell gondolnia a Tiszának, hogy mi a jó eljárás, hogyan lehet ezt véghez vinni. A választókban pedig benne van az erős igény arra, hogy ha rendszerváltás volt, ezeket a lépéseket meg kell tenni"
Török Gábor szerint ez okozza most a feszültséget, a problémát.
Schultz Nóra politikai elemző a műsorban arról is beszélt, hogy újabb politikai konfliktusok nyílnak ki a köztársasági elnök ügyében azokon a pontokon is, hogy ki legyen Sulyok Tamás helyett a köztársasági elnök utóda majd vagy éppen ott, hogy válasszák ki az új elnököt.
Azt is hozzátette, hogy a Fidesz rendszerének az volt a tanulsága a köztársasági elnök személyét és kiválasztását illetően, hogy a kockázat nélkülinek tűnő opciók lettek az igazán kockázatosak. Így arra is kitért, hogy ez a tapasztalat is abba az irányba tolhatja a Tiszát, hogy nem baj ha van a párt és a leendő elnök között távolság, így ha az elnök hiányzik, az a hiba nem ég rá a pártra rögtön.
