Elkezdődött, Orbán Viktor üzent a TISZA-nak és Magyar Péternek, kemény üzenetváltás kezdődött

Újabb fordulat következett a magyar belpolitikában a két legnagyobb párt vezetője között.
Újabb erős szimbolikus ügy metszi a belpolitikát Magyarországon
Az elmúlt napokban újra több témában került komoly nézeteltérésbe a TISZA és a Fidesz, a Parlamentben és a Parlamenten kívül is. A nap egyik csúcspontja egy újabb szimbolikus ügyben történt egymásnak feszülés volt. Magyar Péter arról posztolt, hogy leszedik a Nemzeti Hitvallásokat a közintézményekben, a magyar miniszterelnök ezt egy Ruff Bálinttal közösen készült kép kíséretében jelentette be a közösségi média oldalán.
Az ügy azonban nem várt fordulatot vett, hiszen Orbán Viktor, a volt miniszterelnök reagált a bejelentésre, a Nemzeti Hitvallások eltávolítására. Ez a NER egyik első és fontos szimbóluma volt az elmúlt időszak fideszes kormányzásában. Már a kezdetek kezdetén is komoly vitákat okozott az akkori ellenzék és a Fidesz között, és úgy tűnik, hogy erős szimbólumként maradt fenn az emberek emlékezetében és mindennapjaiban is, épp ezért a TISZA most döntött a Nemzeti Hitvallások sorsáról.
Magyar Péter hosszú üzenettel jelentkezett az esemény kapcsán, mint írta:
"Döntött a kormány. Mától eltávolításra kerül a közintézményekből a Nemzeti Együttbűnözés Rendszerének egyik szimbóluma, az úgynevezett Nemzeti Hitvallás. A Miniszterelnökségen lévő példányt Ruff Bálintnak ajándékoztam. Szerintem nála jó helyen lesz otthon a nappaliban. Ha szeretnél igazi kordokumentumot az unokáidnak, akkor mától bármelyik hivatalban leakaszthatod a falról. Siess, mert gyorsan el fognak fogyni."
Orbán Viktor szinte azonnal üzent:
"Na, innen szedje le a Tisza!"

Orbán Viktor bajban van, csalódást emlegetnek a letartóztatások után az Egyenes Beszédben
Olvass tovább...
Orbán Viktor ezzel az üzenettel üzent a TISZA-nak és Magyar Péternek, a Nemzeti Hitvallást pedig a saját irodájában függesztette ki. Mindkét vezető politikus tehát a saját támogatóinak, a saját választóinak üzent a szimbolikus téma kapcsán.
Íme Orbán Viktor videója, amellyel a tiszásoknak és Magyar Péternek üzent:
@viktor_a_tiktokon Na, innen szedje le a Tisza! Mi büszkék vagyunk a Nemzeti Hitvallás minden sorára! Isten, áldd meg a magyart! #orbánviktor #nemzetihitvallás #magyartiktok ♬ eredeti hang - Viktor a TikTokon

Így térhet vissza Orbán Viktor?
Olvass tovább...
