promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
Putyin bedobott egy jó nagy marhaságot, Zelenszkij azóta is nevet rajta – Magyarország is belekeveredett az ügybe

Putyin bedobott egy jó nagy marhaságot, Zelenszkij azóta is nevet rajta – Magyarország is belekeveredett az ügybe

Borítókép:  Profimedia
Politika
Kategória fejléc
Promotions

Fontos kérdésben kell hamarosan döntenie az orosz és ukrán harcoló feleknek, valamint a világ vezetőinek.

Donald Trump amerikai elnök és orosz kollégája, Vlagyimir Putyin augusztus 15-én fontos megbeszélésre ültek össze Alaszkában. A témát az ukrajnai háború lezárásának feltételei jelentették, és elsőre úgy tűnt, hogy a tárgyalás meddőnek bizonyult.

A csúcstalálkozó utóélete viszont annál érdekesebben kezd alakulni. Amint azt Trump már korábban közölte, az a célja, hogy a szembenálló feleket is asztalhoz ültesse. Kezdetben erre Putyin és Zelenszkij ukrán elnök sem mutatott nagy hajlandóságot, most viszont fordulni látszik a kocka.

Az álláspontok mindezzel együtt meglehetősen távol vannak egymástól. Az oroszok meg akarják tartani a Krímet, illetve teljes hatalmat kívánnak gyakorolni a Donbasz iparvidék fölött, pedig azt a térséget még el sem foglalták.

A brit hírszerzés friss elemzése szerint bő 4 évükbe és közel 2 millió orosz katona életébe kerülne mindez, Putyin tehát ezt a veszteséget akarja megspórolni. Ennek függvényében nyilvánvalóan érthető, hogy Zelenszkij miért zárkózik el ettől a javaslattól.

A két politikus azonban – most úgy tűnik – minden bizonnyal tárgyalóasztalhoz ül a közeljövőben, és már ez is fontos eredmény lenne. Persze, nem mindenki ért egyet Ukrajnában sem azzal, hogy Putyinnal egyezkedjenek, egy járókelő például kerek-perec kijelentette a CNN csatornának, hogy

„gyilkosokkal sohasem rázunk kezet.”

Az erkölcsöt azonban néha felülírja a praktikum és a józan ész, ezért elemzők szerint mindenképpen sor kerül a Zelenszkij–Putyin csúcsra. Már csak az a kérdés, hol, hiszen az orosz elnök ellen 2023 márciusa óta elfogatóparancs van érvényben, vagyis – elvileg – minden olyan országban kattanhat rajta a bilincs, amely elfogadja a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) rendelkezését. A vád a háborús bűncselekményekért viselt feltételezett felelőssége.

Trump Alaszkában nem próbálkozott meg ezzel, igaz, az USA 2002-ben visszavonta aláírását. Svájc pedig máris közölte, hogy náluk sem kellene ilyen retorzióra számítania a béketárgyalásra érkező Putyinnak. Ráadásul Európa „örök semlegese” megfelelő szimbolikus terep lehet a megbeszélésre.

Az orosz elnök mindezzel együtt óvatosan bedobta, hogy akár Moszkva is lehetne a találkozó helyszíne, ám Zelenszkij – aki Oroszországban ősellenségnek van kikiáltva – ezen valószínűleg hatalmasat nevetett.

Képbe került Budapest is lehetséges helyszínként, ami a földrajzi távolságokat tekintve szintén jó választás lehet. Putyin szabadságára mi sem jelentenénk veszélyt, és egy ilyen esemény kétségkívül növelné Magyarország reputációját is.

Putyin és Zelenszkij pár éve már találkoztak, de akkor még nem volt tétje: