
Már a lottónyereményhez is komoly köze van Mészáros Lőrincnek, ekkor a legesélyesebb nyerni?
Olvass tovább...
Újabb fellépés, újabb fricska – a humorista Bruti sosem hagy ki egy jó poénlehetőséget.
Tóth Imre humoristát mindenki csak Bruti néven ismeri, mert fiatalon a „brutális” volt a beszéd közben használt kedvenc töltelékszava. Dalszerzőként, zenészként és műsorvezetőként is hírnévre tett szert, és már rég nem csak Debrecen határain belül ismerik.
Mostanában szókimondó, néha igen nyers megnyilvánulásokkal hívja fel magára a figyelmet, és nem véletlenül. 2017-ben ugyanis Bruti politizálni kezdett, és eleinte – mi mást – a Magyar Kétfarkú Kutya Párt sorait erősítette.
Emlékezetes (képzelt) telefonhívást, mini stand-upot mutatott be az egyik kampányidőszakban az M1 csatornáján, erre használta ki a kortesbeszédet, amelyet a köztévé minden politikusnak lehetővé tett.
A covid-járvány idején valamiféle törés következhetett be a „Kutyákkal” való viszonyában, mert egyre inkább eltávolodtak egymástól. Bruti aztán 2024 őszén Tisza Szigetet alapított Debrecenben, ezzel jelezte új elkötelezettségét, immár Magyar Péter és az ellenzéki formációja irányába.
Olvass tovább...
A humoristánál sosem lehet tudni, mikor beszél komolyan és mikor viccel, ezért sok olyan beszólást is megengedhet magának, amit egy „professzionális” politikus nem. A napokban éppen egy fesztiválon vett részt a Tokaj-Hegyalján, ahol szintén nem állta meg, hogy ne adjon fricskát, ezúttal Magyarország leggazdagabb emberének.
„Nem gondoltam volna, hogy az Erdőbénye fesztiválon Lölővel futok össze hajnalban! Még pénzt is adott és lőttünk egy közös képet!”
– írta ki Bruti a Facebook-oldalára. A képen természetesen nem Mészáros Lőrinc vállalkozóval látható, csupán egy MBH bankautomatával. A pénzintézet az induláskor közel 50%-ban Mészáros Lőrinchez volt köthető, 30,35%-ot a Magyar Állam birtokolt, míg több mint 20%-ot Száraz István vállalkozó.
Itt van Bruti legfrissebb bejegyzése:
Olvass tovább...