promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
Varga Judit bizonyítékkal állt elő, azonnal letiltotta a képe alatti kommentlehetőséget

Varga Judit bizonyítékkal állt elő, azonnal letiltotta a képe alatti kommentlehetőséget

Borítókép:  Profimedia
Politika
Kategória fejléc
Promotions

Az egykori miniszter olyat mutatott, amit eddig még senki, képekkel is alátámasztotta.

A legtöbb ember, ha politikusokra gondol, nem éppen egy fűrészporos műhelyt lát maga előtt. Talán inkább szónoklatokat, sajtótájékoztatókat, megfeszített tárgyalásokat képzel el – nem pedig azt, hogy valaki lelkesen szekrényt épít egy napsütéses délutánon. De úgy tűnik, Varga Judit most végleg szögre akasztotta a kosztümöt, és elővette a csavarbehajtót.

Az egykori igazságügyi miniszter képekkel bizonyította: ő maga végezte el az asztalosmunkát, és láthatóan nem csak a végeredményre, de magára a folyamatra is büszke.

Terepre ment a törvény embere

Varga Judit neve sokak számára egyet jelent a joggal, a politikai csatározásokkal és az európai uniós viták tűzvonalával. 2019 és 2023 között az igazságügyi miniszteri posztot töltötte be, később országgyűlési képviselőként is aktív volt. Mindeközben háromgyermekes édesanyaként is helyt állt, most pedig egy új oldala mutatkozott meg – szó szerint.

Friss Facebook-bejegyzésében olyan képeket posztolt, amelyeken látható, ahogy ő maga épít bútort – méghozzá nem is akárhogy. A fotókon fúró, csiszoló, faanyag, sőt, még egy alakuló szekrény is feltűnik, ráadásul nem csak beállított pózokról van szó: a képek tényleg munkafolyamat közben készültek.

Varga Judit nem sokkal a lemondása után közölte, hogy elkezdeni megvalósítani a régi álmát, beiratkozik egy asztalos képzésre, azóta pedig már el is végezte azt, vizsgamunkaként egy fiókos TV-szekrényt készített.

Érdekes szempont a történetéhez, hogy Varga Judit esetében előbb volt kész a cég, mint maga a szakma: már tavaly június végén alapított egyet Windisch Lászlóval, ami a Picidae Famíves Kft. nevet kapta.

Több ez, mint barkácsolás

A bejegyzésből nemcsak az derült ki, hogy Varga Judit tényleg elvégezte a munkát, hanem az is, hogy mindezt szenvedéllyel és lelkesedéssel tette.

Judit előzékenységből letiltotta a hozzászólásokat, úgy döntött, ez most nem a viták helye, ez csak egy asztalosműhely.

Magának a cégnek egyébként az alapítás évében még egyáltalán nem volt bevétele, most viszont kíváncsian várjuk, hogy vajon ez a része az üzletnek milyen irányba fog változni.