
Leleplezték a pápaválasztás nagy titkát, rendkívül információk szivárogtak ki
Olvass tovább...
Bő egy évszázada volt utoljára Leó nevű pápája a világnak, ezért is döbbenetes, hogy egy amerikai nő már 1981-ben megjósolta honfitársa váratlan sikerét.
17 nappal Ferenc pápa halála után új egyházfőt választott a katolikus egyház Robert Francis Prevost személyében. A 69 éves bíboros az első olyan személy, aki észak-amerikaiként töltheti be ezt a magas tisztséget.
Az új pápa a XIV. Leó nevet választotta, ami jó ómennek tűnik. I. (Nagy Szent) Leó pápa volt az első a sorban ezen a néven, aki az 5. században 21 éves uralkodása alatt megváltoztatta a keresztény világot. Ő volt az is, aki 452-ben Rómán kívül találkozott a hunok királyával, Attilával, és rávette, hogy ne támadja meg a várost.
A legutóbbi, XIII. Leó pápa pedig a 20. századba vezette át a katolikus egyházat, hiszen a szolgálata 1903-ban ért véget. Az olasz egyházi férfiú a pápaság presztízsének mélypontján lett egyházfő, amikor komoly feszültség vibrált a Vatikán és a legtöbb európai kormány között. Őt tekintik az első modern egyházfőnek, gyakran a „munkások pápájának” is nevezték.
Remélhetőleg Prevost bíboros is hasonlóan eredményes utat jár majd be, mint nagy elődei. Ha figyelembe vesszük, hogy a választás előtt nem igazán számított az esélyesek közé (a fogadóirodáknál akár 1000-szeres pénzt is lehetett nyerni vele), akkor kijelenthetjük, hogy egy nagy csatát máris sikeresen megvívott.
Olvass tovább...
Az elkövetkező hónapokban, években alighanem sok érdekességet megtudunk majd az új pápáról, az viszont hátborzongató különlegesség, hogy egy 1986-ban készült film megjövendölte XIV. Leó eljövetelét.
A Saving Grace (Üdvözítő kegyelem) című alkotásról van szó, amelynek Tom Conti volt a főszereplője. A történet szerint a fiatal XIV. Leó pápa egy évvel a megválasztása után visszavágyik a normális emberi életbe. Egy kihallgatás során megismerkedik egy süketnéma lánnyal, akinek a faluja pap nélkül maradt, és ezzel elkezdődik a bonyodalom.
Amikor egyszer Leót véletlenül kizárják a Vatikánból, nem esik kétségbe, hanem elutazik az elszegényedett, lezüllött falucskába, ahol segít igazi közösséget kovácsolni az emberekből. Nem ismerik fel, mert a pápa szakállat növeszt, így senki sem gyanakszik az új papra.
Az amerikai Celia Gittelson 1981-es regényéből készült mozifilm kapcsán el kell mondanunk, hogy fogalmunk sincs, miért éppen a XIV. Leó nevet kapta a képzeletbeli pápa. Talán megérzés, sugallat állt mögötte, ám sokkal valószínűbb, hogy az írónő egy olyan nevet választott, amiről akkoriban nem tudta elképzelni, hogy hamarosan felveszi egy pápa – a csoda azonban most mégis bekövetkezett.
Akinek van kedve, itt megnézheti a különleges filmet:
Olvass tovább...