promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
Ez volt Ferenc pápa leghíresebb mondása, de más mondta

Ez volt Ferenc pápa leghíresebb mondása, de más mondta

Borítókép:  Profimedia
Külföldi hírek
Kategória fejléc
Promotions

Az argentin egyházfő alig hunyt el, máris száguldott a neten az utolsó beszéde. Vagy mégsem?

Alig egy hete temették el a Vatikán 266. pápáját, az első jezsuita vezetőnek számító Ferencet. Jorge Mario Bergoglio 88 esztendős korában, tizenkét esztendőnyi pápaságot követően távozott el úgy, hogy immár hónapok, de pontosabb úgy fogalmazni, hogy évek óta egészségi gondokkal küszködött. Lehet, hogy szerencsésebb lett volna, ha uralkodása kicsit hosszabbra nyúlt volna az által, ha már 2005-ben, II. János Pál halálakor ő veszi át a szentszék

Azonban a majdani Ferenc pápának még évekig várakoznia kellett, ugyanis felebarátja, XVI. Benedek próbálkozott a keresztény egyház vezetésével. Azonban a német elődnél Ferenc sokkal jelentősebb és sikeresebb újítónak is számított. Ezért is kulcskérdés az, hogy most az agyvérzésben elhunyt pápát milyen nézeteket valló utód fogja követni a trónon?

Az biztos, hogy mind a sokmilliós keresztényközösség, mind az egész világon optimistán várják a május 7-én kezdődő konklávét

amelynek egyetlen feladata lesz, hogy döntő többséggel, de zárt falak mögött döntsön az új pápa személyéről. Minden bizonnyal a vegyes várakozások és esélyek miatt ez egy több fordulós „versenyfutás” lesz a bíborosok között. Így akár a jövő hét végéig is könnyen elhúzódhat ez a legendás esemény. Hogy aztán végre felszállhasson az áhított fehér füst.

Csak bízhatunk benne, hogy folytatja Ferenc pápa áldásos tevékenységét az utód.

A húsvét hétfőn elhunyt vezető ugyanis már-már reformer pápának tűnt, aki igenis felvállalta az egyház hibáit és felelősségét a gyermekbántalmazások és molesztálások ügyében, mi több, bocsánatot is kért értük. Megkövette a kanadai őslakosok által elszenvedett sérelmeket is, melyeket anno a katolicizmus „zászlaja” alatt követtek el velük szemben. Ferenc ugyan ellenállt a homoszexuálisok egyházi összeházasodásának, ám kiállt az LMBT egyénekért, mondván a másság dekriminalizálása napjaink egyik legfontosabb társadalmi feladata.

Mindenekelőtt a vallás embere volt Ferenc pápa is, és a kereszténység felé mutatott imádatát sohasem tagadta meg. Jól jelképezi elkötelezettségét egy, a közösségi médiában terjedt szöveg, melyet neki tulajdonítanak a különböző felületeken. Azonban nincs semmilyen leírt vagy felvett beszéd, és arról bizonyíték, hogy a Vatikán uralkodója valaha is kimondta volna ezeket a mondatokat:

„A kórházak falai több őszinte imát hallottak, mint a templomok. Sokkal őszintébb csókoknak voltak tanúi, mint a repülőtereken. Kórházakban látni, hogy egy homofóbot egy meleg orvos megment…”

- szól az idézett pápai beszéd eleje.

Azonban legnagyobb szomorúságunkra  hiába a holtbiztosnak vett állítások, Ferenc nem mondhatott ilyent élete utolsó napjaiban, lévén a légzési nehézségei, leromlott fizikai állapota miatt már nem volt képes hosszú szöveg elmondására. Ráadásul a Snopes tényfeltáróoldal szerint ez az idézet már 2014. óta többször is vissza-visszatért a hoaxok világában egy körre, legutóbb talán 2018-ban kezdett el vírusszerűen terjedni internet-szerte. Azt, hogy ki mondta vagy írta meg eredetileg ezt a szöveg, még a Snopes rutinos nyomozói sem tudták megfejteni.

Ez volt Ferenc pápa utolsó nyilvános üzenete és beszéde:

Forrás: Snopes