promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
Már a szavazás előtt eldőlt, hogy ki lesz a DK elnöke, nagy a meglepetés

Már a szavazás előtt eldőlt, hogy ki lesz a DK elnöke, nagy a meglepetés

Borítókép:  Profimedia
Politika
Kategória fejléc

Új arcot kaphat a DK. 

Az elmúlt napok történései

Rég éltünk meg ennyire eseménydús napokat a magyar közéletben, mint az az elmúlt két napban. Magyar Péterrel kezdődtek az események, aki bejelentette, hogy a birtokába került a Fidesz-kormány őszödi beszéde - a nyilvánosságra hozott hangfelvételen Szalay-Bobrovnzicky Kristóf honvédelmi miniszter fejlesztésének szükségességéről és a korszerűsítéséről.

A kormány viszonylag hamar reagált, persze nem lemondással - elismerték a felvétel igazságtartalmát, hivatalos kormányálláspontnak minősítve azt, a kormányváltás ismét elmaradt.

Ennél lényegesebben nagyot szólt Gyurcsány Ferenc lemondása és közélettől való visszavonulásának bejelentése. Magyar Péter szerint direkt lett így időzítve, hogy eltereljék a figyelmet a hangfelvételről, a DK közleménye alapján azonban Gyurcsány Ferenc egyedül döntött így, Magyar Péter bejelentéséről pedig az időjárás jelentés is sikeres elterelte a figyelmet, annyira jelentéktelen - és ekkor még ki sem derült a Kárpátalján lebukott magyar kémek ügye (amit egyelőre a magyar fél még nem ismert el).

Mi lesz a DK-val?

Gyurcsány Ferenc bejelentésének nem igazán voltak előzményei, a volt pártelnök nem túl jól sikerült EP-választás óta mintha inkább pont, hogy aktívabb lett volna: országjárásba fogott, könyvet írt, egyfolytában kommunikált online, nem tűnt úgy, hogy vissza akarna vonulni.

A szakértők most azt próbálják találgatni, mi állhatott a háttérben, miért pont mostanra időzítette a lemondást - Magyar Péter magyarázatát nem mindenki akarja elfogad, a szakértők véleményét ebben a cikkben foglaltuk össze:

Az új elnök

A DK-nak most természetesen új elnököt kell választani. Gyurcsány Ferenc lemondásával ideiglenes a párt vezetését Molnár Csaba vette át, ám már ő is arról beszél, hogy hamarosan új elnökválasztás lesz.

Mint említette, a DK az egyetlen magyar párt, ahol nem kongresszusi küldöttek, hanem az az összes párttag választja az elnököt, méghozzá online szavazás formájában - Molnár Csaba pedig előre közölte, hogy ahogy ő ismeri a DK tagságát, sok kétség nem férhet hozzá, hogy Dobrev Klárát fogják megválasztani.

A szavazás egyébként május 28-án kezdődik, június 1-én pedig az is kiderül, ki lesz az új elnök - addig pedig lehet nézni Molnár Csaba videóját:

A baloldal soha nem félhet a változástól. Mi nem félünk változtatni és új korszakot nyitunk

A baloldal soha nem félhet a változástól. Mi nem félünk változtatni és új korszakot nyitunk. A magyar baloldal nem marad vezető nélkül, el fogok indulni a DK elnöki tisztségéért. Kövesd élőben Molnár Csaba rendkívüli sajtótájékoztatóját a változásról és annak részleteiről!

Posted by Dobrev Klára on Friday, May 9, 2025