Kádár János beszólt az oroszoknak, előkerült a szigorúan titkos levele

Kádár János (és persze Magyarország) számára meglehetősen szűk mozgástér adódott a rendszerváltást megelőző évtizedekben. Kül- és belpolitikánkat lényegében folyamatosan a Szovjetunióhoz való igazodás kényszere határozta meg, amivel csak látszólag volt elégedett a magyar vezetés.

Kádár János például az orosz vezetők közül Hruscsovval tökéletesen megértette egymást, az 1964-ben őt váltó Brezsnyevvel viszont nem találta meg a hangot. Természetesen elfogadta a döntést, miszerint váltás történt az SZKP (vagyis a Szovjetunió Kommunista Pártja) főtitkári székében, de az új vezetőt nem különösebben kedvelte, azt pedig ki nem állhatta, amikor

Brezsnyev testvériesen szájon csókolta.

A magyar politikai irányító egyáltalán nem viselkedett szolgai módon a „nagy” Szovjetunió főtitkárával szemben, sőt szakértők elemzése szerint alkalmanként szokatlan bátorságot mutatott. Például abban az évben is, amely elképesztően mozgalmasra sikeredett Európa keleti tömbjének történelmében.

1968-ban a csehszlovákok fellázadtak a rendszer ellen, amelyet ugyanakkor nem elsöpörni, csak megreformálni akartak, megteremtve az „emberarcú szocializmust”. Bár a Magyar Néphadsereg is részt vett a prágai tavasz leverésében, Kádárnak egyáltalán nem tetszett, amiért egy baráti állam életébe ilyen brutálisan avatkoztak be a kommunista tömb országai.

Ráadásul Magyarország is éppen 1968-ban próbálta bevezetni az új gazdasági mechanizmus nevű átfogó reformját, amely lazított volna a központi tervezésen, de az ár- és bérrendszert is rugalmasabbá tette volna. A szovjetek azonban ezt sem nézték jó szemmel, és a bátor különutas kezdeményezés elbukott.

Ilyen körülmények között született meg 1968 májusában az a – szigorúan bizalmas minősítést kapott – hivatalos levél, amelyet Kádár és a Politikai Bizottság fogalmazott meg Brezsnyev részére. Az irat (amelyet a szélesebb nyilvánosság csak nemrég ismerhetett meg) rendkívüli óvatossággal fogalmazódott, ugyanakkor meglepően kemény hangot üt meg.

A fennmaradt dokumentumok szerint a magyar vezetés már azon is tépelődött, hogy hivatalos levelet intézzenek az SZKP Központi Bizottságához vagy Politikai Bizottságához, esetleg a személyesebb megközelítést válasszák, és egyenesen Brezsnyevhez forduljanak.

Végül „a csehszlovák helyzet kialakulatlansága miatti ideges légkör” arra késztette Kádárékat, hogy elhalasszák a levél elküldését, amely aztán örökre a fiókban is maradt. Pedig az egyenesen Brezsnyevnek címzett szöveg roppant fontos ügyekben kezdeményezett volna kétoldalú találkozót.

A levélben a magyarokat nyugtalanító problémákra akartak megoldást találni, Kádárékban ugyanis az a benyomás alakult ki, hogy a tömbön belül egyedül maradtak, sőt „a mi elvi-politikai állásfoglalásainkkal, a módszerekre ajánlott javaslatainkkal szemben meg nem értés, fenntartás, sőt bizalmatlanság jelentkezik” szovjet részről.

„Ugyanakkor az eltérő vélemények és módszerek kérdésében nem győznek meg bennünket arról, hogy az Önök magatartása lenne a helyes”

– olvasható egy szokatlanul kemény és szókimondó mondat is az irományban, amely végül tehát nem került Brezsnyev szeme elé. És talán így is volt helyes, hiszen nem élezte tovább az akkor amúgy is feszült magyar-orosz viszonyt.

Hofi Géza is remek paródiát adott elő a nagy sakkjátékos Kádárról: