
Trump testén különös foltot fedeztek fel, csak találgatnak
Olvass tovább...
Óvatos lépést tettek egymás felé az Ukrajnában harcoló felek, bár a részleges tűzszünet inkább csak efféle gesztus, semmint komoly eredmény. Elemzők szerint Putyin a háború „szerelmese” lett.
Trump és Putyin úgy tettek, mint a mesebeli lány: hoztak is békét, meg nem is. Bő egyórás telefonbeszélgetésüket követően az a döntés született, hogy az oroszok nem fogják támadni az ukrán energiahálózatot és infrastruktúrát.
A megegyezés hatékonyságát jól mutatja, hogy nem sokkal a telefonbeszélgetésük után már robbanások rázták meg Kijevet – olvashatjuk Káncz Csaba geopolitikai szakértő friss Facebook-bejegyzésében is.
Véleménye szerint a szuperhatalmak vezetői semmilyen fontos ügyben nem értek el áttörést. Ráadásul Putyin előállt azzal az újabb, meghökkentő követeléssel is, hogy tűzszünet esetén Ukrajnának le kell állítania a fegyveres erőinek mozgósítását és újrafegyverzését, ami nyilvánvalóan teljesíthetetlen a megtámadott ország számára.
Az orosz elnök emellett kijelentette Trumpnak, hogy a konfliktus csak abban az esetben nem fog még jobban kiszélesedni, ha a külföld beszünteti a katonai segélyek és hírszerzési információk megosztását Ukrajnával, ami megint csak elfogadhatatlan.
„Trump tárgyalási képességei egy ilyen komplex háborús helyzetben olyanok, mint egy tanoncé. Nehéz elképzelni, hogy ilyen gyengeséggel pontokat tud szerezni Putyinnál”
– fogalmazott keményen Káncz Csaba.
Olvass tovább...
Közben Mihail Zygar orosz újságíró a New York Times hasábjain elmélkedett arról, miért is fél Putyin a háború abbahagyásától. Egyrészt azért, mert Oroszország már átállt a háborús gazdaságra, amiről nehéz lenne újra visszaváltania, és egyelőre talán nem is érdemes, hiszen a lakosság – úgy tűnik – elfogadta a rendkívüli helyzetet.
Másrészt pedig (és Zygar szerint ez a legfőbb ok) a frontról visszatérő, sok mindent átélt több százezer veterán alighanem komolyan neheztelne Putyinra, ők jelentenék a vezetői hatalmára a legnagyobb veszélyt.
„Beszéltem a Kreml néhány belső emberével, akik évek óta jól ismerik Putyint. Mindannyian egyetértenek abban, hogy beleszerelmesedett a háborúba, és a jövőt már el sem tudja képzelni nélküle. Éket akar verni Ukrajna és az USA közé, és Trump baráti viselkedését arra használná, hogy javítsa viszonyát Amerikával, miközben a hadigépezetet is mozgásban tartja”
– fogalmazott az újságíró. Zygar szavait alátámasztja, hogy Putyin egyetlen veteránt sem helyezett kulcspozícióba a védelmi minisztériumban, egyértelmű tehát, hogy kiktől tart a legjobban. Ha hirtelen véget érnének a harcok, talán elkerülhetetlen lenne, hogy a hadsereg az elnök hatalmára törjön, mint tette azt nem is olyan rég Jevgenyij Prigozsin és a Wagner-csoport.
Putyin titkos bunkereit leplezi le a videó:
Olvass tovább...