promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
Friss kép, 50 éves lett az Amerikai pite-filmek bájos Michelleje

Friss kép, 50 éves lett az Amerikai pite-filmek bájos Michelleje

Borítókép:  Profimedia/illusztráció
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc

Így néz ki most az Amerkai pite-filmek és az Így jártam anyátokkal sorozat sztárja, 50 éves lett.

Az Amerikai pite a kilencvenes évek végének egyik legjobb filmje volt, amely műfajt teremtett először Hollywoodban, majd szerte a világon jöttek a hasonló alkotások, amelyek nemcsak kacérkodnak a nyílt szexulitással, hanem viccesen a képünkbe vágják azt. Ezek a filmek generációknak adtak jó szórakozást, az persze már megosztja a szakembereket, hogy milyen hatással voltak a fiatalokra a későbbiekben.

Az Amerikai pitének négy kanonikus darabja van, emellett pedig van több olyan alkotás is a fiatalok kalandjaival, amelyek nincsenek benne a kánonban, de Jim faterja összeköti ezeket. A négy rész készül az utóbbi kettő már jóval visszafogottabb, mint az azt megelőző kettő, a harmadik pedig egyenesen Jim és Michelle esküvőjéről szólt.

Michelle a filmek egyik igazi főszereplője, aki a film után is komoly karriert cisnált, hiszen több hollywoodi alkotásban is feltűnt, és az Így jártam anyátokkal című sorozatban is főszerepet játszott. Őt nagyon sokáig láthattuk tehát a képernyőn, és nemrég töltötte be az 50. életévét. Amikor a pite-filmekben láthattuk még csak 25 éves volt, így sokak számára úgy őrződött meg.

Amerikában azonban sokat szerepel a tévében is, többek között a helyi Dancing with The Starsban is szerepet kapott.

Már kisgyerekkorában is szerepelt reklámfilmekben, az első igazi filmje, amely nemzetközi színtereken is nagy karriert futott be, az a Marslakó a mostohám című alkotás. Ezt korábban, a kilencvenes évegben Magyarországon is nagyon sokszor lehetett látni a tévében. A filmben többek között feltűnik Dan Aykyord és Kim Basinger is. A film nem rejteget zsákbamacskát, hiszen a címében minden benne van, egy könnyed kis fantasztikum, meglepő családi drámával.

Alyson Hannigan még kislány a filmben:

Így néz ki most az Amerikai pite-filmek sztárja: