promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Eddie Murphy Budapesten ütött le egy őrült magyart, de senki se látta
Borítókép:  Profimedia
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Megszólalt az őrült magyar, akit állítólag Eddie Murphy ütött le Budapesten.

Eddie Murphy-t Magyarországon is imádják az emberek, és alig várták már, hogy felkerüljön a Netflixre a Beverly Hills-i zsaru legújabb része, ami az Axel Foley alcímet kapta. Eddie Murphy legendás filmtrilógiájának folytatására kereken 30 évet kellett várni, így nem csoda, hogy rögtön a legnézettebb tartalom lett a Netflixen.

Az első reakciók eléggé vegyesek, sokak szerint Eddie Murphy-nek már nem kellett volna ezt erőltetnie, a rajongók egy része csalódott, mert unalmasnak és lagymatagnak találták a Beverly Hills-i zsaru 4. epizódját. Mások szerint viszont egy nosztalgikus film lett, sokan örültek, hogy a színész visszatért legendás szerepéhez, és még egyszer utoljára eljátszotta Axel Foley karakterét.


Eddie Murphy annak idején Budapesten is forgatott, hiszen itt készítették az Én, a kém című filmjét, amiben Owen Wilsonnal játszották a főszerepeket. Úgy hírlik, az alkotók nagyon jól érezték magukat Budapesten, és meg voltak elégedve a magyar stábbal. Ezzel a forgatással kapcsolatban pedig korábban elmesélt egy érdekes sztorit Gulyás Kiss Zoltán kaszkadőr és kaszkadőrszakértő, akit őrült magyarnak is neveznek, mert annak idején a Sárkányszív című mesefilm kedvéért bevállalt egy 30 méteres ugrást, amely során egy magas vártoronyból kellett a mélybe vetnie magát karddal a kezében.

Ő is dolgozott az Én, a kém című film forgatásán; felidézte, hogy egyszer olyat kért a rendező, ami nem volt lepróbálva: egy lufinak kellett eljutnia egy bizonyos pontra, azonban az angol speciális effektes azt mondta, hogy két hétbe telik, mire Magyarországra tudják hozni azt az eszközt, amivel meg tudják csinálni. A magyar csapat azonban ott helyben, azonnal megoldotta a problémát, így a stáb aznap fel is tudta venni, amit a rendező kitalált.

Az interjú során szóba került, hogy milyen volt Eddie Murphy-vel dolgozni. Az őrült magyar megtisztelve érezte magát, hogy annyira közel kerülhetett a világsztárhoz a forgatáson, a kaszkadőr felidézte, hogy közös jelenetükben ő a budavári sikló szervízlépcsőjén fut lefelé, mellette a siklóban utazik Murphy, aki egyszer csak leüti őt.

Ez azért érdekes, mert a filmben pont nem ezt látni: az alábbi videóban is visszanézhető, hogy Owen Wilson volt az, aki a sikló egyik darabjával vágja fejbe a lépcsőn érkező Gulyás Kiss Zoltánt, tehát vagy kétféleképpen vették fel ezt az akciójelenetet, vagy a kaszkadőr rosszul emlékszik a történtekre.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás