Híres költőnk is megénekelte az egyik legnagyobb királyunk elleni merényletet elkövető oligarcha történetét, akinek családján véres bosszút álltak

A magyar történelemben bizony voltak zavaros időszakok, különösen olyan időkben, amikor hatalmi vákuum keletkezett. Szent István államalapításától kezdődően 300 évig az Árpád-ház (a Turul-dinasztia) uralkodott, III. András 1301-ben bekövetkezett halálával halt ki Árpád fejedelem vérvonala.

Árpád-házi Szent Erzsébet, aki palotájába fogadta a fedél nélkülieket

Olvass tovább...

Olvass tovább...

Azt ezt követő mintegy 10 éves időszak a "interregnum" néven ismert: királyok közti időszakot jelent, nem volt egyértelmű, hogy kié legyen a magyar trón, több uralkodó is igényt tartott rá, és természetesen a kor oligarchiának, nagyhatalmú, óriási földbirtokokkal rendelkező nemeseinek is volt a dologhoz egy-két szavuk.

Komoly és hosszú harcok árán végül az Anjou-házi Károly Róbert lett a király (portréja jól ismert az egykori papír 200 forintosról) - ám hatalmának megszilárdítása még hosszú évekbe telt, és a magyar nemesség köréből nem mindenki fogadta el őt.

Így hunyt el Árpád fejedelem? Egy ezeréves talány nyomába eredtek a történészek

Olvass tovább...

Olvass tovább...

Zách Felicián (akinek családnevét néha "Zah"-ként írják) a 13. század egyik különleges alakja volt a magyar történelemben. 1260 körül született nemesi családban, neve összefonódott a Károly Róbert elleni merényletének kísérletével.

Zách Felicián valószínűleg úgy gondolta, hogy a király elleni merénylettel megváltoztathatja az ország politikai irányát vagy visszafordíthatja azokat a változásokat, amelyek sértették az ő, valamint más nemesek érdekeit. Az 1330-as eseményről így tudósít a Képes Krónika:

„…Felicián észrevétlenül belopózva odalépett a király asztala elé, és éles kardját kirántva hüvelyéből, veszett kutya módjára heves támadással könyörtelenül meg akarta ölni a királyt, a királynét és fiaikat. […] A király jobb kezén […] könnyű sebet ejtett, szentséges királyné jobb kezének négy ujját […] azon nyomban levágta.”

A palotaőrök és a hercegek visszaverték a meglepetés-szerű rajtaütést, Zách Felíciánt ott helyben megölték - azonban Károly Róbert ennyivel nem elégedett meg, erőt kellett demonstrálnia, amit Zách rokonai bántak.

Károly Róbert törvényszéket állított fel az ország legbefolyásosabb vezetőivel, és 1330. május 15-én az ítélet is megszületett: Zách Felicián fiát és annak szolgáját lovak farkához kötve halálra gázolták, Zách idősebb leányát lefejezték, annak férjét, Kopajt fogságba vetették, gyermekeiket pedig a rodoszi lovagokhoz szállították.

Zách Felicián másik leányát, Klárát, aki addig Erzsébet királynő udvarhölgyei között szolgált, megkorbácsolták, arcán és kezén megcsonkították, majd elrettentés gyanánt lovon vitték keresztül az országon. demonstrálva, hogy mi a sorsa a felség ellen lázadóknak.

A történetet Arany János balladája is megörökítette, 1855-ben írta meg Zách Klára című versét:

Királyasszony kertje
Kivirult hajnalra:
Fehér rózsa, piros rózsa...
Szőke, leány, barna.
 
"Királyasszony, néném,
Az egekre kérném:
Azt a rózsát, piros rózsát
Haj, beh szeretném én!
 
Beteg vagyok érte,
Szívdobogást érzek:
Ha meghalok, egy virágnak
A halottja lészek!"
 
"Jaj! öcsém, Kázmér,
Azt nem adom százér! -
Menj! haragszom... nem szégyelled?...
Félek, bizony gyász ér!
 
Sietős az útam,
Reggeli templomra:
Ha beteg vagy, hát fekügy le
Bársony pamlagomra." -
 
Megyen a királyné,
Megyen a templomba;
Szép virágok, deli szűzek
Mind követik nyomba.
 
Könyörögne, - nem tud,
Nem tud imádkozni;
Olvasóját honn feledé:
Ki megyen elhozni?
 
"Eredj fiam, Klára,
Hamar, édes lyányom!
Megtalálod a térdeplőn,
Ha nem a diványon."
 
Keresi a Klára,
Mégsem akad rája:
Királyasszony a templomban
Oly nehezen várja!
 
Keresi a Klára,
Teljes egy órája:
Királyasszony a templomban
De hiába várja.
 
Vissza se megy többé
Deli szűzek közzé:
Inkább menne temetőbe
A halottak közzé.
 
Inkább temetőbe,
A fekete földbe:
Mint ama nagy palotába
Ősz atyja elébe!
 
"Hej! lányom, lányom!
Mi bajodat látom?
Jöszte, borúlj az ölemre,
Mondd meg, édes lyányom."
 
"Jaj, atyám! nem - nem -
Jaj, hova kell lennem!
Hadd ölelem lábad porát, -
Taposs agyon engem...!"
 
Harangoznak délre,
Udvari ebédre;
Akkor mene Felicián
A király elébe.
 
A király elébe,
De nem az ebédre:
Rettenetes bosszuálló
Kardja - volt kezébe'.
 
"Életed a lyányért
Erzsébet királyné!"
Jó szerencse, hogy megváltja
Gyönge négy ujjáért.
 
"Gyermekemért gyermek:
Lajos, Endre, halj meg!"
Jó szerencse, hogy Gyulafi
Rohan a fegyvernek.
 
"Hamar a gazembert...
Fiaim, - Cselényi...!"
Ott levágák Feliciánt
A király cselédi.-
 
"Véres az ujjad,
Nem vérzik hiába:
Mit kivánsz most, királyi nőm,
Fájdalom díjába?"
 
"Mutató ujjamért
Szép hajadon lányát;
Nagy ujjamért legény fia
Borzasztó halálát;
 
A másik kettőért
Veje, lánya végét;
Piros vérem hullásaért
Minden nemzetségét!"
 
Rossz időket érünk,
Rossz csillagok járnak.
Isten ója nagy csapástól
Mi magyar hazánkat! -
 

^{forrás: Rubicon}