Aligátornádó söpört végig Floridában, vérfürdőt rendeztek az árvízzel sújtott városban a hidegvérű fenevadak

Mi lehet ijesztőbb annál, minthogy egy hurrikán akkora vihart okoz, hogy árvíz keletkezik, ami mindent elsodor, ami az útjába kerül, emellett teljesen eláztatja az házakat? Mondjuk az, ha a természeti csapással együtt érkezik néhány tucat aligátor, akik kihasználják a kegyetlen időjárást, és vérfürdőt rendeznek a városban.

Pontosan erről szól a francia horrorfilmrendező, Alexandre Aja Préda című alkotása, ami egy alacsony költségvetésű túlélő horror, de semmiképp sem mondható minimalistának vagy olcsónak; tekintve, hogy milyen látványosan és precízen van kidolgozva minden egyes képkockája.

Aja munkássága nem ismeretlen számomra, hiszen mindenevő filmkedvelőként abszolút nem zárkózom el a horror műfajtól sem, így volt szerencsém korábban látni például a Sziklák szemét, a Tükrök-et, vagy a Piranha 3D-t, és bár fokozott kíváncsisággal vártam 4 éve a Prédát, valamiért eddig mégsem néztem meg - pedig egy ideje a polcon is ott figyel a DVD-kiadvány. Most azonban szembejött velem a SkyShowtime-on, és mivel szimpatikus volt nekem a 87 perces játékidő, gondoltam egy laza, esti filmezésre teljesen jó lesz. Utólag bánom, hogy eddig vártam vele.

^{(Fotó: Profimedia)}

A történet szerint egy hatalmas hurrikán csap le Floridára, Haley pedig hiába próbálja elérni az édesapját, nem veszi fel a telefont. Elmegy hát a házához, és a pincében meg is találja őt eszméletlenül, vérző sebbel. Hamar szembesül vele, hogy egy méretes aligátor tartózkodik a pincében, ami miatt képtelenség kijutni a házból. Az idő egyre fogy, hiszen a rengeteg eső miatt rohamosan emelkedik a vízszint a pincében is, a vérszomjas aligátorok viszont mindenhol lesben állnak - így a menekülés esélytelennek tűnik.

Amellett, hogy kedvelem a túlélő horrorokat és a low-budget produkciókat, megakadt a szemem a stáblistában Sam Raimi nevén, aki producerként jegyzi a Prédát. Raimi az 1981-es Gonosz halottal bebizonyította, hogy milyen kitűnő érzéke van a feszültségkeltéshez és a rémisztgetéshez, majd ezt a képességét megcsillogtatta a Tobey Maguire-féle Pókember-filmekben, valamint a Doctor Strange az Őrület Multiverzumában című szuperprodukcióban is. Alexandre Aja és Sam Raimi duója tehát már akkor felkeltette az érdeklődésemet a film iránt, mikor az előzetesét még közzé sem tették.

Ugyan a Préda forgatókönyve semmiképp sem nevezhető acélosnak, és tulajdonképpen semmilyen újdonsággal nem szolgál a műfajon belül, mégis ami az egyik nagy erénye, és megkülönbözteti a legtöbb zsánerfilm rémségétől, az az, hogy ezek az aligátorok egyáltalán nem kiszámíthatók. Az alkotók rájöttek arra, hogy ezek az állatok nem követnek semmilyen műfaji sémát, nem szabályszerű az életmódjuk és a viselkedésük, mindent ösztönből csinálnak. Ezen az ösvényen elindulva éltek a meglepetés azon erejével, miszerint a fenevadak hol és milyen módon tudnak felbukkanni.

^{(Fotó: Profimedia)}

Ráadásul a történet egyszerűségéhez képest abszolút zseniális húzás volt, hogy a feszültség fokozását a vízszinthez igazították: érdemes megfigyelni, ahogy egyre jobban emelkedik a vízszint a pincében, a főszereplőket is egyre nagyobb veszélybe sodorják az alkotók, és bár a "mi mindent képest túlélni az ember?" faktor itt is jócskán kibillen az egyensúlyából, mégis meg tud maradni egy többé-kevésbé földhözragadtabb történetnél, amibe mi magunk is bele tudjuk képzelni magunkat; főleg ha olyan helyen élünk Amerikában, ahol megvan az esélye egy hasonlóan pusztító viharnak, és van a közelben egy aligátor farm vagy egy vízi állatkert.

Ahhoz képest, hogy a Préda alig több, mint 13 millió dollárból készült, egyáltalán nem látszik rajta. Semmiképp sem nevezhető minimalitsának vagy olcsónak az a film, aminek képkockája ennyire precízen és ötletesen van kidolgozva. A történet javarészének helyszínéül szolgáló pince kellőképpen nyomasztó és gyomorforgató, a vérengzős részek igen jól, néha sokkolóan néznek ki, de egy árva szavunk sem lehet a CGI segítségével odavarázsolt aligátorok, valamint az utcai jelenetek közben tomboló és pusztító viharra sem.

Bár a Préda sem tudja elkerülni, hogy néha átmenjen a nevetségesen komolyan vehetetlen kategóriába, és a végkifejlet sem tartogat semmi olyasmit, amit ne tudnánk már jóval előre, mégis Alexandre Aja 2019-es alkotása nem egy rossz film; sőt, az akkori felhozatalt tekintve az aligátornádó kifejezetten jónak számított, és most is abszolút jó volt egy esti filmezéshez. Az a veszély viszont fennáll, hogy ezután a film után egyesek nem mernek majd átmenni az aligátorok felett a budapesti Tropicarium esőerdejében.

A kritika a 2019-es Préda címú filmről készült, amit a magyarországi mozikban nem vetítettek, most viszont a SkyShowtime-on megnézhetitek.