promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Eldőlt a Cápák között sorsa, az RTL megtette a nagy bejelentést
Borítókép:  rtl.hu (screenshot)
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Minden kérdésükre választ kaptak a Cápák között nézői.

Az RTL manapság nem túl szerencsés a műsorok terén, hiszen a Tippelj és vidd el!, az Activity, illetve a Celebrandi is hatalmasat bukott az utóbbi hónapokban. Nem csoda, hogy a csatorna ismét előveszi a jól bevált műsorait, hiszen visszatér A Konyhafőnök, illetve a Cápák között is – bár az utóbbiban bőven lesznek változások, ugyanis Tomán Szabina pár hónappal ezelőtt bejelentette, hogy távozik.

A nézők egyenesen imádják a Cápák között című műsort, amiben különböző befektetési ötletekkel állnak az üzletemberek elé az indulók, abban reménykedve, hogy valamelyik Cápának tetszik a mondanivalójuk, tervük, és beszáll a vállalkozásukba. Több sikeres projekt is született már a produkciónak köszönhetően, szóval nem a levegőbe beszélnek a szereplők, hanem valódi esélyt adnak azoknak, akik megérdemlik.

Sokáig kérdéses volt a Cápák között jövője, főleg, miután kiderült, hogy Tomán Szabina és Lakatos István sem térnek vissza, de az RTL annyira hisz a műsorban, hogy bejelentette, szeptember 3-án, vasárnap 19:00-tól indul a várva várt hatodik évad, ráadásul két új Cápa is szerepelni fog benne.

Íme a Cápák között folytatásának Cápái, illetve amit lehet tudni róluk az RTL közleményéből:

  • „Orbók Ilona, a BDO cégcsoport tulajdonos-ügyvezetője, befektető, a nemzetközi adóstruktúrák kialakításának megkerülhetetlen szereplője. A luxusipar egyik leghitelesebb magyarországi szakértője.
  • Dr. Varga Eszter, bankár, befektető, jogász, a Pannonhitel Zrt. társtulajdonosa. Dinamikus, eredményorientált executive coach, a Corvinus Egyetem coach képzésének oktatója, Vállalható Üzleti Kultúráért Nagykövet.
  • Balogh Levente, A vízkirály. A szentkirályi ásványvíz alapító tulajdonosa. Emellett befektető és üzleti tanácsadó, a nemzetközi márkaépítés mestere.
  • Balogh Péter, a hazai startup közösség meghatározó alakja, közel 50 vállalkozásban van érdekeltsége. Cége, a STRT Holding az ország egyik legaktívabb startup inkubátora, melyet tőzsdére visz.
  • Moldován András, befektető, sertéstartó, a Wermamba rollercég egyik tulajdonosa, a dinamikus vállalkozások tanácsadója.”

Már egy rövid előzetes is kijött a Cápák között hamarosan induló 6. évadához, és úgy tűnik, hogy továbbra is akadnak majd izgalmas pillanatok, hiszen lesz itt feszültség bőven, főleg, ha olyan ötletekkel jönnek az indulók, amik nincsenek rendesen kidolgozva, szóval érdemes lesz majd az RTL-re kapcsolni – itt lehet megtekinteni a rövid kedvcsináló videót a műsor új szezonjához:

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás