promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Elképesztő magyar történet? Ezeréves svéd temetőből kerültek elő magyar tárgyak a Balti-tenger egyik szigetén
Borítókép:  Profimedia/Illusztráció
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Nagyon érdekes helyekre is eljuthattak a magyar pénzek és magyar tárgyak.

Több száz, illetve több ezer évvel ezelőtt a(z ismert) világot már igazából behálózták hosszú kereskedelmi útvonalak, az egyes népek nagyon messzi népekkel álltak kapcsolatban, ám sokszor ezek a kapcsolatok elhalványultak az időben, ahogy közeledtünk a jelenünk felé. Nem is olyan régen például a kutatók arra a megállapításre jutottak, hogy a Kínában felfedezett, és az első nagy, Kínát egyesítő császárhoz kapcsolódó agyaghadsereg elkészítésében görög mesteremberek is részt vettek. Ez pedig már alaposan átírta akkor is a történelmet, hiszen a görög-kínai kapcsolatok kezdetét jó pár száz évvel későbbre datálták a szakemberek.

Ha ebből indulunk ki, számtalan titok és felfedezésre váró dolog lehet a mélyben, arra vonatkozóan is, hogy régen a különböző népek vagy királyságok mégis milyen módon állhattak egymással kapcsolatban. Ebből a szempontból pedig Magyarországon is elképesztő leletek kerülnek elő, illetve Magyarországtól nagyon távol is, amelyek újabb adalékokkal gazdagítják a történelmi tudásunkat, át is írhatják a korábbi feltételezéseket.

Ilyen például az a tény, amellyel nagyon sokan még hazánkban sincsenek tisztában, hogy bizony a vikingek jelen voltak a Magyar Királyság területén a X-XI. században. Korábban Debrecenben a Vikingek a Kárpát-medencében címmel nagyszabású tárlatot is láthattak az érdeklődők.

Szent István seregében is harcoltak vikingek.

Az új felfedezések egy kicsit átírják a történelmi tudásunkat?

De a kapcsolat nem volt egyirányú, hiszen több ezer kilométerre Magyarországtól, Európa határán, a Feröer-szigeteken is találtak nagyon régi magyar pénzérméket, amelyeken Szent István arcképei voltak. A Magyar Nemzet pedig arról is írt, és ezt a kiállítás rende­zésé­ben részt vevő Szombathelyi Andrea eddigi kutatásai is bizonyítják, hogy Svédországban, Stockholmtól nyugatra, egy, a Balti-tengeren található szigeten feltárt temetőben több olyan sír is előkerült, amelyből a magyarok anyagi kultúrájához hasonló emlékek kerültek elő, méghozzá IX-X. századiak.

De mégis kik voltak a vikingek a magyar király mellett?

Ami még érdekesség az északi-magyar kapcsolatokról, hogy Vörös Erik csapatában, amely elérte a mai Amerika területét, volt egy Tyrker nevű férfi, akinek a neve a türk származására vonatkozhat, és a korabeli források gyakran emlegették türkként a magyarokat, íg megeshet még az is, hogy az Amerikában partot érők között, Kolumbusz előtt 500 évvel már volt egy magyar is.

(via Magyar Nemzet)

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás