promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Lékai-Kiss Ramóna tangás fenekét az egész ország láthatta kivillanni, de csak kevesen vették észre
Borítókép:  youtube.com/LifeTV (screenshot)
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Lékai-Kiss Ramóna bevállalós jelenete fölött sok magyar tévénéző tekintete elsiklott.

A legendás Barátok közt című sorozat olyan sztárokkal ajándékozott meg minket, mint például Szabó Erika vagy Lékai-Kiss Ramóna, mindketten ennek az alkotásnak köszönhetik az országos ismertségüket. Előbbi nemrég jelentette be, hogy gyermeket vár, utóbbi pedig megnyerte az év női műsorvezetője díjat, szóval bőven van okuk a boldogságra – még úgy is, hogy esetleg voltak olyan jelenetek annak idején a szériában, amiknek az elkészítését azóta már megbánták.

Az 1998-ban indult és 2021-ben befejeződött Barátok közt sokszor volt már-már egészen nevetséges, főleg, mikor olyan jeleneteket írtak a készítők, hogy azokban „villantsanak” azok a színésznők, akiket sokan csinosnak tartottak. Többek között Szabó Erika is fehérneműre vetkőzött, illetve Lékai-Kiss Ramónának is bőven jutottak olyan részek, ahol csak kevés ruha volt rajta – és ugyan utólag már kellemetlennek lehet nevezni ezeket a jeleneteket a bugyuta párbeszédek és a röhejes szituációk miatt, mégis sokak számára kellemes emlékek.

Volt, akinek fel se tűnt annak idején, hogy Lékai-Kiss Ramóna Szentmihályi Zsófiként felfedte a tangás fenekét a Barátok közt egyik jelenetében, ahol békésen eszik, majd hirtelen váratlan vendégek jönnek, ő pedig elszalad, nehogy meglássák őt a lenge öltözékében – persze úgy, hogy háttal legyen a kamerának, miközben ímmel-ámmal próbálja takargatni magát, de nem sok sikerrel.

Mivel egy nagyon rövid snittről van szó, így nem mindenki szúrta ki a tévében, de volt, aki igen, ráadásul még fel is rakta az internetre a jelenetet belassítva, hogy senki se maradjon le róla. Persze kérdéses, hogy manapság hogyan vélekedik az ehhez hasonló részekről Lékai-Kiss Ramóna, hiszen feltételezhetően az volt a cél ezekkel, hogy erősödjön a sorozatban a „csábító-faktor”, de manapság már nem biztos, hogy lehetne ilyet csinálni.

Itt lehet megnézni Lékai-Kiss Ramóna fent ismertetett jelenetét a Barátok köztből – persze csak saját felelősségre:

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás