promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
A törökverő Hunyadi nemcsak a kardját, de a nyelvét is jól forgatta
Borítókép:  YouTube (screenshot)
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

A Hunyadi Jánosról készült sorozat végre egy igazán jó magyar történelmi produkció lesz.

2024 őszén, a TV2-n mutatják be Magyarországon azt a 10 részes, nagyszabású sorozatot, ami a törökverő Hunyadi Jánosról szól. A nemzetközi produkcióban a magyar színészek mellett osztrák, cseh, horvát, és olasz művészeket is láthatunk - a munkálatokban összesen 600 szereplő és kaszkadőr működik közre. A széria Bán Mór Hunyadi-könyvsorozata alapján készül Lengyel Balázs (Aranyélet) showrunnerrel, illetve az Oscar-jelölt és Emmy-díjjal jutalmazott Robert Dornhelm vezetőrendezővel.

Káel Csaba, a magyar filmipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos, a Nemzeti Filmintézet elnöke korábban azt mondta a produkcióról, hogy az alkotók célja a nemzetközi közönség elé tárni Hunyadi János csodálatos történetét a győzelmeiről, amik nemcsak a magyar királyság dicső napjai voltak, de merőben megváltoztatták az európai történelem menetét is. Az NFI vezetője hozzátette, hogy ezzel a szériával egy olyan színvonalas produkciót akarnak létrehozni, ami Közép-Európa feltörekvő tehetségeiből merít.

Ráadásul ha hihetünk Robert Dornhelm szavainak, a Hunyadi sokkal inkább lesz a Trónok harca magyar megfelelője, mint a korábban hasonlóan nagy szavakkal promotált Aranybulla.

„Olyan mint a Trónok harca, csak sárkányok nélkül”

- fogalmaz a rendező a werkvideókkal kiegészített előzetesben, amit először a Cannes-ban megrendezett televíziós szakmai rendezvényen, a MIPTV vásáron és konferencián mutatták be.

A Rise of the Raven (magyarra fordítva A Holló felemelkedése) nemzetközi címet viselő sorozat első kedvcsinálója a legkritikusabb, legszkeptikusabb film-, és sorozatfogyasztókat is meggyőzte, az első képsorok arról tanúskodnak, hogy ebbe a produkcióba tényleg nemcsak pénzt, de kellő mennyiségű munkát, szakértelmet is beletettek.

Ezek után tényleg nem túlzás azt mondani, hogy a Hunyadi valóban a magyar Trónok harca lesz, hiszen a sárkányokat leszámítva minden lesz benne, amit az HBO sikersorozatának rajongói szerettek: intrika, harc, precízen felépített és kidolgozott karakterek, de még intim pillanatok is, hiszen az egyik képen láthatjuk, hogy a törökverő nemcsak a kardját, de a nyelvét is jól tudja forgatni, hogy boldoggá tegye vele kedvesét, a Rujder Vivien által játszott Szilágyi Erzsébetet.

A címszereplőt Kádár L. Gellért alakítja, mellettük pedig olyan hazai színészeket láthatunk majd, mint Fekete Ernő, Hermányi Mariann, Medveczky Balázs, és Törőcsik Franciska. A 2024 őszén érkező sorozat epizódjait Robert Dornhelm mellett Szász Attila (Örök tél, Félvilág, Apró mesék), valamint Nagypál Orsi (Nyitva, Tóth János, Csak színház és más semmi) rendezi.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás