Félelem és reszketés a Földön - üldözöttek kálváriája 65 millió évvel ezelőtt

2023-ban egyáltalán nem panaszkodhatunk a mozis felhozatalra, február berobbant, és egy olyan erős március követi, ami régen volt a filmszínházak történetében. Múlt héten már az Egyesült Államokban és a világ több pontján is vászonra került a 65, és ha már arra jártam, adtam egy esélyt, amit úgy gondolom, nagyon jól tettem. 

A legtöbb kiritka arról szól, hogy próbáljunk meg gyalázni egy filmet, vagy keresni a mögöttes mondanivalót, netán a mai "elfogadott" trendeket keresni, és ha benne van, akkor hőseposszá avanzsálni egy-egy alkotást. Lehet velem van a baj, pedig az egyetemi évek alatt több ezer (inkább több tízezer, de ezt a tanáraim előtt letagadom) órát töltöttem film és sorozatnézéssel, szóval engem már csak egy dolog tud lekötni egy filmen:

megadja-e azt az érzést, mikor felállok a mozi végén, hogy megérte-e itt ülni, ki tudta-e kapcsolni az agyam, el tudtam-e felejteni a gondjaim.

Nos, a rengeteg külföldi negatív kritika ellenére (és persze az itthoni negatív kampányt folytató médiumok ellenére, akik egy percet se láttak a filmből, csak a testvérmagazinjaik megírták, mennyire szar, és azokat mantrázzák), én mindenkit arra biztatok, hogy ha egy gondolkodás mentes, kicsit parásabb sci-fire vágyik dinókkal megspékelve, akkor bizony tessék nyugodtan elmenni megnézni, a mozijegy árát kényelmesen meg fogja érni a 65. 

A történet egy másik galaxisban kezdődik, ahonnan egy kétéves expedíció indul, amit az Adam Driver által megformált Mills csak azért vállal el, hogy a beteg gyermeke gyógykezelését tudja biztosítani. Természetesen jön a váratlan esemény, az űrhajó egy "ismeretlen" helyen lehuzan, és kezdetét veszi a versenyfutás az idővel. A játékidő hossza azért elárulja a sztori mélységét, 93 percben a fő irányvonal eljutni A-ból B-be és elmenekülni az ismeretlen bolygóra, amit - láss csodát - Földnek hívnak, és mint a film címe is sugallja, 65 millió évvel ezelőtt játszódik.

Akár lehetne egy videójáték sztorija is, vigyél el egy karaktert A-ból B-be, anélkül, hogy az meghalna. 

Nehéz pontosan behatárolni, mi is akart lenni a 65. Sci-fi, hiszen űrhajóval másik galaxisból a mi múltunkba tévednek - noha itt nem beszélhetünk semmiféle Majmok Bolygója féle időutazásról. Lehet akár thriller is, de megfoghatjuk a jelenleg oly népszerű Last of Us narratíváját is, ahol egy férfi kísér egy gyermeket a veszélyekkel teli utakon. Felmerülhet a kérdés, egyáltalán egy gyermek minek utazott erre a küldetésre? Mi volt a küldetés valódi célja? Hogyhogy teljesen más nyelvet beszélnek, és mutogatással próbálnak kommunikációt teremteni?

Mind olyan kérdések, amiket jobb ha fel sem teszünk, hisz választ nem fogunk rá kapni. Ami viszont érdekes megközelítés, és ilyennel nem találkozhattunk eddig, hogy végigkövethetjük a dinoszauruszok utolsó óráit, még mielőtt megtörténne a végzetes aszteroida becsapódása. 

Az üldözés viszont igazi üdítő élmény volt. A dinók harciasak, kegyetlenek, és bár a hanghatásokból mindig rájövünk, mikor fog éppen felbukkanni valamelyik lény, mégis megkapjuk azt a kis parafaktort, amit hiányolok a mostani filmekből. Üdítő látni, hogy más megközelítésből is lehet dinós filmet csinálni, mint hogy Jurassic Park módjára mi teremtjük meg a dínókat. 

Túl sokat nem fogok írni a filmről, és nem is lehet, Driver alakítása, a dinók és a mocsarak félelmetessége igazi popcornmozivá varázsolja a 65-öt, amit bátran ajánlok megnézésre.