promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
22 év után akkora bakit szúrtak ki a Halálos iramban-ban, hogy attól még Vin Diesel haja is kihullana
Borítókép:  Profimedia
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Vin Diesel és Paul Walker is szerepelnek a Halálos iramban bakis jelenetében.

2001-ben valószínűleg senki se gondolta volna, hogy a Halálos iramban című egyszerű, kellemesen izgalmas filmből a világ egyik legsikeresebb szériája lesz, de úgy tűnik, hogy Vin Dieselék tudnak valamit, hiszen egészen hihetetlen módon idén jön a tizedik rész, amiben ráadásul az Aquaman sztárja, Jason Momoa lesz a főgonosz, aki mindent megtesz, hogy szétrobbantsa Dominic Toretto családját – akár szó szerint.

A rajongók közül sokan azt vallják, hogy ugyan tetszenek nekik a Halálos iramban filmek, de mégis az első a kedvencük, hiszen az még viszonylag letisztult volt, és a későbbi folytatásokkal ellentétben nem pakolták tele olyan akciójelenetekkel, amik már annyira túlzásba esnek, hogy néha csak nevetni tudunk rajtuk – pedig az első részben is volt olyan dolog, ami egészen röhejes.

Sokan csak most, a Halálos iramban bemutatója után 22 évvel veszik észre, hogy van egy hatalmas baki a filmben: amikor Jesse és Tran versenyeznek az egyik jelenetben, akkor az elején még egy hosszú, fekete ing van Tran karakterén a kocsiban, majd másodpercekkel később már egy fekete trikóban láthatjuk őt a volán mögött – vagyis nem kis hibát vétettek a vágók.

Persze ez egyáltalán nem vesz el a Halálos iramban értékéből, hiszen nem befolyásolja a történetet, de ettől függetlenül egyszerre kellemetlen és mókás, mivel ilyenekre azért általában szoktak figyelni a készítők.

Itt lehet megtekinteni a fent említett bakit, a jelenetben a 2013-ban tragikus hirtelenséggel elhunyt Paul Walker és Vin Diesel is szerepelnek:

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás