promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
A Marvel sztárja utálta a magyarok kedvenc sorozatának utolsó részét
Borítókép:  Profimedia
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Paul Rudd együtt búcsúzott az utolsó részben a Jóbarártok (Friends) sztárjaival az utolsó részben, lévén az utolsó évadokra visszatérő mellékszereplővé lépett elő. 

Paul Rudd ugyan tehetségben nem feltétlenül a Hollywood-i krémhez tartozik, ám kétségtelen, hogy remek komikusi vénájának köszönhetően az elmúlt húsz év egyik leginkább szerethető színészévé vált mind a mozivásznon, mind a kisképernyőn. Az 54. születésnapja előtt álló sztár ugyan már a 90-es években is fel-feltűnt közepesen sikeres filmekben, ám áttörést csak a 2010. előtt forgatott Judd Apatow-vígjátékok hoztak számára. No, meg az a bizonyos mellékszerep a kultikus és tíz évadot megért Jóbarátokban. 

Rudd Mike Hannigant alakította a Jóbarátok nem kevesebb, mint tizennyolc epizódjában, amivel a sorozat történetének egyik legfoglalkoztatottabb kiegészítő-karaktere lett a hat állandó (és közben dollármilliókat kereső) sztár mellett. Mike végül összeházasodott a Lisa Kudrow által játszott Phoebe Buffay-vel, ám ez a hősünk számára nem jelentett búcsút a szereptől. A Hangya-filmek sztárja egészen az utolsó rész utolsó jelenetéig, a szívszorító kiköltözésig végig kísérte a barátokat. Érzelmes istenhozzád, TV-történelmi pillanat volt. A hat főszereplőt teljesen összetörte a forgatás.

Azonban Rudd szinte új fiúként, egy éppen fellendülő karrier megéléseként korántsem fogta fel tragikusan az eseményt. Erről nyilatkozott a minap egy reggeli beszélgetős TV-műsorban, melyet az Entertainment Weekley ollózott össze:

"Nagyon jó móka volt, és nagyszerűek voltak! Meg kell, hogy mondjam, az egész kicsit szürreális volt, hogy részese lehettem. Soha nem tudtam, hogy ennyi [epizódban] fogok szerepelni, mint amennyiben sikerül. De furcsa is volt. Benne voltam abban az utolsó epizódban, és csak arra gondoltam: "Nem szabadna itt lennem. Első sorban olyan dolgokhoz jutok, amelyeket nem kellene látnom.” Mindannyian sírtak, érzelmes volt, én pedig csak annyit mondtam, hogy 'vaó!'.”

A Marvel-moziverzumot 2016-tól erősítő Rudd főszereplésével készült A Hangya és a Darázs: Kvantumánia című filmet az elmúlt héten mutatták be Magyarországon is, a róla készült kritikánk itt olvasható.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás