promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Kvíz: az amerikai átlag felett vagy tudásban? 10 kérdésből kiderülhet
Borítókép:  Profimedia
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

10 kérdésre kell helyesen tudnod a választ.

Új kvízünkben a Buzzfeed egy nagyon érdekes játékából veszünk majd kérdéseket, illetve gyártunk majd azokhoz hasonlókat. A nagy amerikai lap a kvíze címében már arra utalt, hogy ezen kérdések közül elérni a maximum pontot, az bizony átlag feletti teljesítmény lehet. Persze ők az amerikaiaknak tették fel ezeket, nem tudjuk, hogy számotokra ezek könnyebbek vagy éppen nehezebbek lesznek majd itt Magyarországon.

Mielőtt azonban elkezdődne a játék, nézzünk egy kis kitekintőt! Mik voltak az első kívzek?

Az első kvíz, amiről tudunk, az ősi görögök olimpiai játékainak egyik versenye volt, amely a "Kvíz" névre hallgatott. A versenyzőknek különböző témákban kellett megválaszolniuk a kérdéseket, például a mítoszokról, a tudományokról, vagy éppen az irodalomról. Az első modern kvíz azonban csak az 1800-as évek végén jelent meg a brit pubokban, ahol a látogatók különböző mérhették össze a tudásukat egymással. Valószínűleg ide vezetnek vissza a játék modern gyökerei.

Kvízre fel!

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás