Döbbenetesen megváltozott az Amerikai pite vörös huncutkája, így néz ki most Alyson Hannigan

Alyson Hannigan szinte felismerhetetlen ahhoz képest, hogy milyen volt az Amerikai pitében, vagy az Így jártam anyátokkal című sorozatban.
1999-ben egy egész generáció szexuális frusztrációjának adott hangot és platformot a zseniális Amerikai pite című tinivígjáték, ami Magyarországon is sokak kedvence a mai napig. Az alkotás egyik legmókásabb jelenete volt, mikor kiderült, hogy az addig szendének gondolt, zenetáboros csaj, Michelle valójában egy vadállat az ágyban – Alyson Hannigan remekül hozta a karaktert.

Nincs több Amerikai pite: belső viszályok miatt búcsúzhatunk a várva várt folytatástól?
Olvass tovább...
Alyson Hannigant persze nemcsak az Amerikai pite-szériából ismerheti a magyar közönség, hiszen ő alakította Lilyt a szintén zseniális Így jártam anyátokkal című komédia sorozatban, ami 2005-től egészen 2014-ig ment hatalmas sikerrel – ezt az alkotást is kifejezetten imádták tőle a magyarok, szóval bátran kijelenthetjük, hogy a színésznő mély nyomot hagyott a hazai közönségben.
A Buffy, a vámpírok réméből is ismert Alyson Hannigan 2003-ban házasodott össze az Alexis Denisof nevű férjével, aki szintén szerepelt az Így jártam anyátokkal című sorozatban. Eddig két közös gyermekük született, akiket nagy boldogságban nevelnek együtt.
A világsztár jelenleg is aktívan színészkedik, de már nem olyan sok filmben láthatjuk őt, leginkább a hangjával keresi a kenyerét Hollywoodban. Utoljára 2021-ben szerepelt a Flora & Ulysses című Disney-alkotásban, de jelenleg éppen a nagy visszatérésére készül, ugyanis főszerepet kapott egy épp most készülő filmben.
A jelenleg 48 éves Alyson Hannigan rengeteget változott az évek alatt, szinte felismerhetetlen lett ahhoz képest, ahogy a híresebb alkotásaiban megismerhettük őt, de még mindig gyönyörű, és ugyanolyan cukin mosolyog, mint az 1999-es Amerikai pitében:

Kép: Profimedia

Kép: Profimedia

Kép: Profimedia

Így néz ki most az Amerikai pite hősszerelmes szuperpasija, akibe magyar nők tízezrei voltak szerelmesek a kilencvenes évek végén
Olvass tovább...
