promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Nincs több Amerikai pite: belső viszályok miatt búcsúzhatunk a várva várt folytatástól?
Borítókép:  Profimedia
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Nagyon szomorú dolgokat mondott az Amerikai pite ötödik részéről a széria egyik sztárja.

Az 1999-ben bemutatott Amerikai pite című vígjáték több generációra is óriási hatással volt, hiszen kendőzetlenül, elképesztően viccesen mutatta be a szüzesség elvesztésének frusztrációját, illetve a szexualitásukat felfedező tinik kétségbeesett, de annál mókásabb életét. Magyarországon is rengetegen imádják Stiflerék őrült kalandjait, éppen ezért sokan örültek, mikor nagyjából 1,5 évvel ezelőtt kiderült, hogy jön a széria 5. része, ráadásul az eredeti színészekkel.

A negyedik rendes Amerikai pite film 2012-ben jött ki, a rajongók pedig azóta várják a folytatást, aminek állítólag már el is készült a forgatókönyve, és elvileg ez lesz a széria eddigi legjobb része. Legalábbis ezt mondta annak idején a Vickyt alakító, de azóta már kicsit lecsúszott Tara Reid, akinek most sikerült rendesen elszomorítania az embereket azzal, hogy elárulta, hogy áll most a projekt.

Tara Reidet egy podcastben arról kérdezték, hogy elkészül-e az Amerikai pite folytatása, a színésznő pedig azt válaszolta, hogy nem hiszi, mivel vannak a háttérben olyan dolgok, amikben nem sikerült egyetérteniük a készítőknek – vagyis nagyon úgy néz ki, hogy belső viszály miatt nem kapjuk meg a széria várva várt ötödik részét, ez pedig nagyon szomorú hír.

Egyelőre nagyon zavarosak az információk azzal kapcsolatban, hogy most akkor folytatódik-e az Amerikai pite-széria, vagy sem, hiszen mostanában olyan pletykák is felmerültek, hogy a stúdió inkább újrakezdi az egészet, és a régi karakterek maximum mentorként, vagy szülői szerepben fognak rövid ideig feltűnni az alkotásban – de a rajongók persze nem ezt akarják, hanem egy igazi folytatást, amiben láthatjuk, merre haladt tovább a karakterek élete.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás