promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
A Hadik hollywoodi szintű akciójelenetekkel fog elkápráztatni minket, és nem fikció lesz
Borítókép:  Vertigo Média
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

A Marvel-filmek kaszkadőr koordinátora dolgozott a Hadik akciójelenetein. Látványos, új előzetes érkezett a magyar szuperprodukcióhoz.​

Egyre izgalmasabbnak tűnik a Hadik című magyar film, ami március 9-től lesz látható a hazai mozikban, a Vertigo Média forgalmazásában. Több mint 260 éve, 1757. őszén a Habsburg Birodalom huszár tábornoka, Hadik András végrehajtotta a történelem egyik legbátrabb hadicselét. Seregével elfoglalta, megsarcolta Berlint és mielőtt a porosz király csapatai rajtuk üthettek volna, távoztak a meglepett fővárosból.

A huszárcsínyről készült film úgy idézi meg ezt a dicső tettüket, ahogy azt a legendáriumok feljegyezték. Ütközetekkel, fogolyszöktetéssel, ostrommal, kard- és pisztolypárbajokkal kísérve, egyúttal bemutatva azt, hogy miért is voltak akkoriban párját ritkító katonák a magyar huszárok. A Trill Zsolt, Molnár Áron, Szabó Győző, Szalma Tamás, László Zsolt és Horváth Lili főszereplésével forgatott film most debütáló hosszú előzetese felvillantja Hadikék lehetetlen küldetésének izgalmas pillanatait, szembenálló főhőseit, akikre rengeteg kaland, kihívás, ármány és árulás vár a látványos köntösbe bújtatott és vászonra vitt történetben.

„A Hadik előkészítése több évig tartott a 2021. őszén induló forgatásáig. Ezt az időt maximálisan igyekeztünk kihasználni többek közt arra, hogy a szereplőket felkészítsük a rájuk váró, cseppet sem könnyű feladatokra. A huszárok lovagolnak, csatába mennek, közelharcot vívnak, amiket az őket játszó színészeknek is készség szinten el kellett sajátítaniuk. Ezeknek a tréningeknek köszönhetően a felvételek során sokkal több olyan jelenetbe lehetett őket bevonni, amelyek esetén más filmekben már dublőröket alkalmaznának helyettük. Fantasztikus munkát fektettek a filmbe, ami a vászonról is vissza fog köszönni. Abban bízom, hogy a nézőknek folyamatosan jóleső meglepetésekben lesz része a szereplők játékát, bátorságát látva”

- jegyezte meg a film rendezője, Szikora János.

A látványos csata- és küzdő jeleneteket a hazai kaszkadőrszakma egyik legkiválóbb képviselője, Gulyás Kiss Zoltán koreografálta és tanította be a színészeknek, akik igazán élvezték, hogy a fizikumukat nap, mint nap próbára tévő feladatok vártak rájuk a változatos helyszíneken, egyebek közt Babatpusztán, illetve a komáromi Monostori Erődben zajló forgatáson.

Az őket segítő stáb tagja volt a Marvel képregényfilmek kaszkadőr koordinátora, Steve Dent is, aki az Indiana Jones és a sors tárcsája forgatásával párhuzamosan dolgozott a Hadik akciójelenetein.

A több száz résztvevőt mozgató ütközetek felvételekor pedig személyesen felügyelte a minél látványosabb pillanatok megörökítését.

A Hadik-hoz most egy nagyon látványos, nagyon hatásos előzetes érkezett, ami egyből a mozikba csalogatja a magyarokat.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás