Eddie Murphy új filmje olyan kellemetlen, mintha a húgoddal matchelnél Tinderen

Egykor Eddie Murphy volt Hollywood királya, aki sorra hozta a sikeresebbnél sikeresebb komédiákat. Sajnos nem tudott haladni a korral, ezért egy időre eltűnt, de most visszatért, és nem úgy, ahogy sokan várták. A pocsék Amerikába jöttem 2 után most egy Netflixes romantikus-vígjátékkal jelentkezett, amiben kiemelt mellékszereplő Jonah Hill oldalán – aki amúgy társforgatókönyvírója az alkotásnak.

A magadfélék című film főszereplője Ezra (Jonah Hill), aki brókerként dolgozik, de a podcastezés az álma. Nagyon szeretne végre párt találni magának, majd hirtelen betoppan az életébe Amira (Lauren London), egymásra találnak, és olyan boldogok együtt, hogy hamar össze akarnak házasodni – de ezt nem teszik egyszerűvé a két család közötti különbségek, hiszen Ezráék fehérek és zsidók, Amiráék pedig feketék és muszlimok.

A társíró és rendező, Kenya Barris érezhetően egy olyan romantikus-vígjátékot akart készíteni, ami komoly társadalmi kérdésekkel foglalkozik, miközben vicces, megható és emberi. Ezek nem igazán jöttek össze neki, hiszen annyira próbál lenyomni a torkunkon egy nyakatekert, erőltetett üzenetet a rasszizmusról, hogy közben elengedi a humort, és leginkább csak kellemetlen érzést kelt.

_{Kép: Profimedia}

Egy romantikus-vígjátéknál kiemelten fontos, hogy a két szerelmes valamilyen szinten szimpatikus legyen, és úgy érezzük, hogy jók együtt. Nos, ennek még csak a morzsája sincs meg itt, hiszen kicsit sem érezni köztük a kémiát, egyáltalán nem tűnik úgy, hogy ők tényleg illenek egymáshoz.

Valószínűleg ezért is van mellékvágányra küldve a filmben a kapcsolatuk, mivel a készítők inkább a direkt frusztráló szituációkra építették az alkotás túlnyomó részét – ilyenek például: vajon a fehér srác kimondja-e egy rapszám címében a fekete apósjelölt (Eddie Murphy) előtt az n-betűs szót; vagy hogy tud-e kosarazni.

Eddie Murphy a legnagyobb gyengepontja ennek a filmnek, hiszen kicsit sem tudja élettel feltölteni a karakterét, akinek legfőbb célja, hogy keresztbe tegyen Jonah Hill figurájának – pedig innen jöhetett volna a legtöbb poén, mivel akármennyire szedett-vetett a történet, ha legalább ezek a jelenetek működtek volna, akkor már nevethettünk volna 1-2 alkalommal, de így csak rossz nézni az egészet.

Különösen kényelmetlen, mikor a filmben ímmel-ámmal megpróbálják összehasonlítani a holokausztot (amivel viccelnek is párszor), illetve a rabszolgatartást, és közben elvárják, hogy ne feszengjünk, hanem hahotázzunk. Mindezt „megkoronázzák” azzal, hogy olyan problémákat kreálnak a szereplők között, amiket a való életben egyetlen beszélgetéssel meg lehetne oldani, de itt mégis úgy csinálnak, mintha világvégét okozna az őszinteség.

_{Kép: Profimedia}

Kenya Barris megpróbált stílusosan elénk tárni egy bizonyos fajta társadalomkritikát, de csak egy humortalan komédia, és egy érzelemmentes romantikus film egyvelegét volt képes megalkotni. Egyedül talán Jonah Hill próbálkozik azzal, hogy megmentse a végeredményt, mivel van 1-2 mókásabb, és érezhetően improvizált megnyilvánulása, de a trágyatenger végül őt is könyörtelenül elragadja – a finálé értelmetlensége tényleg mindent visz.

A magadfélék Eddie Murphy pályafutásának egyik legrosszabb filmje, és ez azért nagy dolog. Leginkább a „kellemetlen” szóval lehetne jellemezni, mivel megpróbálja elhitetni velünk, hogy érti a saját, társadalmilag is fontos témáit, de valójában csak úgy tesz, és közben pár rettenetesen gyenge poénnal szeretne minket szórakoztatni – de ezt a csalódást nehezen lehet kiheverni.

A Netflix ismét hozott nekünk egy rossz vígjátékot, amin még fáradtan se igazán lehet nagyokat nevetni, viszont legalább kényelmetlen nézni. Kár érte, mivel ilyen színészekkel akár még jó is lehetett volna – de végül tipikusan az történt, hogy a készítők annyira próbálták megoldani, megmagyarázni humorosan és görcsösen a rasszizmust, hogy se poénokat, se igazán pozitív üzenetet nem kaptunk, de még szórakozni se tudtunk.

A magadfélék már elérhető Netflixen, itt lehet megnézni a magyar feliratos előzetesét: