promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Műsortörténeti pillanat a Cápák között-ben: ajándék pénzzel távozott a kopasz dzsinn
Borítókép:  rtl.hu
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Két Cápa is ajándékba adott pénzt az egyik vállalkozónak, Moldován András pedig ismét kiakadt valami miatt.

Vasárnap este a harmadik adással folytatódott a Cápák között 5. évada, amiben egy műsortörténeti pillanatot is láthattunk: ugyanis még soha nem fordult elő az üzleti showműsor magyar változatában, hogy egy vállalkozó ajándékba kapott volna pénzt nem is egy, hanem két Cápától.

Egy apa-fia páros különböző hulladékok feldolgozására alkalmas gyárat szeretett volna létrehozni a fenntarthatóság jegyében, a Cápák azonban – mivel a számításokat kivéve nem látták bizonyítottnak a megvalósíthatóságot – nem adtak ajánlatot az 1 millió eurót kérő Zsolnai Péternek és Istvánnak. Úgy is mondhatnánk, hogy nem fektettek be egy cipősdobozba, és egy óvodából kölcsönkért játékautóba. Moldován András szerint az idős apa mániákussá vált ebben az egészben, és azt javasolta neki, hogy engedje el a dolgot.

[[v1]]

A fekete leves viszont csak ezután jött: Dévényi Sára, aki Amszterdamban hozta létre újszerű - szintén a fenntarthatóságra érzékeny - ruhakereskedését, 370 ezer euróért érkezett. Vállalkozása etikus márkák és etikus dizájnerek ruháinak bérlésén alapszik. Mivel egyelőre nagyon kevés, mindössze 20 aktív tagja van közösségének, a Cápák nem érezték, hogy a piac „validálta” volna a vállalkozást, ezért Sárának sem adtak ajánlatot.

A sertésmogul volt az első, aki kiszállt az üzletből, és alaposan ki is osztotta a fiatal vállalkozót, hogy egy olyan cégre kér tőlük nagyjából 145 millió forintnak megfelelő eurót, aminek eddig 20 felhasználója volt.

„Ez nem más, mint egy ruhakölcsönző. Egy biznyák, ahol bérbe adjuk azt a ruhát, amit megvettünk egy cégtől, különben meg ráhúztunk egy ilyen nagy dumát. És ezt jelenleg 21-en hitték el neked. Ha egy év alatt 21 ilyen embert szereztél, akkor nagyon gyorsan hagyd abba! Menekülj, amíg nem késő! Még akkor is, ha erre ráhúztunk egy ilyen nagyon PC-dumát, hogy mennyire tudatosak vagyunk, mert nem dobtuk ki a ruhánkat. Ez egy nagyon jó ügynek hangzik, de ez nem üzlet”

- fakadt ki Moldován András, akinek bizonyos mondatainál helyeslően bólogattak a Cápák.

Sándor László cége és története meghatotta a Cápákat. A személy-és vagyonőrzéssel foglalkozó, marcona külsejű, de aranyszívű vállalkozó tini fiatalok biztonságát szavatolja az éjszakában. Látható vagy láthatatlan személyi őrizetet ad a gyermeknek – és így a szülőnek - egyaránt. A Cápák teljes mértékben egyetértettek a vállalkozás szükségszerűségén, elismerték az ötletet, sőt, Tomán Szabina kijelentette a tinifelügyelet vezetőjének, „rád bíznám a lányaimat”.

Befektetési ajánlatot nem, de Lakatos István és Balogh Levente - az üzleti showműsor magyarországi történetében először - ajándékba adott 1-1 millió forintot a vállalkozónak, hogy meg tudja valósítani középtávú terveit. A meghatódott vállalkozó nehezen találta a szavakat a felajánlásokat követően.

[[v3]]

Balogh Petya vitte a prímet, mégpedig egy digitális matematikatanár személyében! Rapidmatek Zola már ismert digitális vállalkozó, aki matematikai trükkök átadásával szerez többmilliós megtekintéséket a közösségi oldalakon. Küldetése a matematika-oktatás „reformja”, amire minden Cápa ráharapott. Lakatos István ígéretett is tett Zolának, ha végül nem fogadja el valamelyik Cápa ajánlatát, ő nem fogja hagyni, hogy a fiatalember befektetés nélkül sétáljon ki a stúdióból. A vállalkozó osztott-szorzott, végül Balogh Petyát választotta, aki az egyik legaktívabb oktatással kapcsolatos angyalbefektető az országban. A közös nevezőt 20 millió forintért cserébe 20%-os üzletrész és mentorálás jelentette.

[[v4]]

[[cikk]]

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás